A buták versenye

A Biatorbágyi Cipcirip bábcsoport játéka a 2016. évi Duna Menti Tavaszon. Egy kicsit a színházi világnap alkalmából is. Nehogy valaki azt gondolja, hogy a cím a seregszemlére vonatkozik, mert épp ellenkezőleg: a Duna Menti Tavasz a tehetséges, kreatív, játékos, felelős és közöségi gyermekalkotások megmérettetése. Az ideire holnapig még jelentkezhetnek a csoportok. FELHÍVÁS A Csemadok Országos […]

A humanista Janus Pannonius

550 éve e napon hunyt el Janus Pannonius. A reneszánsz egyik leghíresebb költője, az első név szerint ismert magyar költő, politikus, humanista. Verseit latinul írta. 1447-től Ferraraban, Veronese magániskolájában tanult, majd 1454-től a padovai egyetemen jogi tanulmányokba kezdett. 1459-től pécsi püspök, diplomáciai, politikai tevékenysége mellett élete végéig írt verseket. Költészetének anyaga, nyelve és hangulata az itáliai […]

Hajnalban kiosztják az Oscarokat

Hollywoodban két év kényszerű szünet után minden készen áll arra, hogy a hagyományos keretek között tartsák meg a díjátadót. A díjátadó március 27-én, magyar idő szerint 28-án hajnalban lesz. Az Oscar-díj (hivatalos angol nevén Academy Award) az Egyesült Államok legrangosabb filmművészeti díja, amelyet a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) ad ki több kategóriában 1929 óta. Európai, zömében brit alkotások is szép számmal versengenek az […]