FÉNYFOGÓK – Ferdics Béla kiállítása az NFG Klubban

FÉNYFOGÓK / LAPAČE SVETLA / LIGHT CATCHERS 2022

Kiállításmegnyitó 2022. február 18-án 19 órakor a dunaszerdahelyi NFG Klubban (Bartók Béla sétány 788/1.)

Ferdics Béla 2021. január 29-én mutatta be az online térben Ludus I–II. Fényfogók, térfoglalók című térinstallációinak művészi dokumentációját (beharangozónk és híradásunk az eseményről ITT).

»„Varratszedésre várakoznak a tükrök a kertben” – írja Nézd, lábadoznak a tárgyak című versében Korpa Tamás. Ferdics Béla térkölteményében is ilyesmi történik: a mező testét a földbe „operált” tükrök lepik el. Vízzel töltött, itatószerű, ék formájú tükörtestek, melyekben az ég gyönyörködik, magukba isszák, magukba engedik az ég képét, lehúzzák a földre a látványt.

A speciális geometriával elhelyezett fényfogók lefelé is „dolgoznak”, éppúgy, mint a fű Carl Sandburg versében, mely a csataterek hulláit tünteti el a szem elől. A mező alatt, ahol a fényfogók energiamunkája tart, ugyanis temető van. De hol nincs temető, ahol az emberi élet megjelent? Ezek a metaforikus szerkezetek egy másik világ számára is fogják fel a fényt, miközben a fentiekkel kommunikálnak« (Csehy Zoltán: Térköltemények ég és föld között)

A mostani kiállítás Ferdics Béla utóbbi négy évben készített munkáinak tárlata.

A művészről tudni kell, hogy rendkívül kreatív, 2012-ben például iparművészeti munkáit – tűzzománc alkotásait – állította ki Vásárúton, ezt a felvételt láthatják fent: Ferdics Béla képző- és iparművész kiállítása Vásárúton…

Ferdics Béla 1988 és 1994 között a pozsonyi Képzőművészeti Főiskola üvegszakán tanult, majd 1991–1992-ben Budapesten a Magyar Iparművészeti Főiskola Szilikátipari Tanszékén volt vendéghallgató. Pozsonyban Áskold Žačko és Juraj Gavula , Budapesten Horváth Márton és Bohus Zoltán volt a mestere.

  • 2000-ig Dunaszerdahelyen élt, 2001–2007-ig Tatán élt és dolgozott. 1987–1988-ban, Pozsonyban kőrestaurátorként dolgozott, 1994-től  1996-ig Dunaszerdahelyen a Csallóközi Múzeum restaurátora volt.
  • Jelenleg ismét Dunaszerdahelyen él.
  • Grafikai kompozíciók (monotípiák, ceruza- és tusrajzok, akvarellek) mellett üveg-, kő-, fa plasztikákat, térobjekteket, installációkat készít. Műveinek jellemző vonása az anyagok, a kivitelezési technikák ötvözése. Üvegművészeti tevékenysége mellett illusztrátori munkásságot is kifejt, számos könyv, illetve folyóirat jelent meg kísérőrajzaival.
  • 1995-től a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága tagja.
  • 2005. november 1-től a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének tagja.
  • 2007-től óraadó tanárként dolgozik a gútai Magán Szakközépiskolában.
  • 2011-től a a Művészeti Alapiskola tanára.

 

További hasonló témájú videók