Ágay Irén, a magyar filmvígjáték hőskorának meghatározó alakja

Ágay Irén (1912–1950) az egyik legfelkapottabb színésznő volt a harmincas évek Budapestjén.  1913-ban született Budapesten. 1931-től a Vígszínház szerződtette, ahol 1935-ig játszott. 1936-ban a Kamara Színházban, 1937-ben a Művész Színházban lépett fel. Ágay Irén húszévesen már filmezett, a nézők pedig imádták a törékeny szépséget. Az egyik nap Jávor Pállal forgatott, aztán Kabos Gyulával, a vígjátékokat […]

Hveszka (ukrán népmese)

Az ukrán népmesét Balázs Andrea mondja el. „Már régóta tervezgettük, hogy meg kéne ismertetni a nagyközönséggel a Móra Ferenc Kiadó Népek meséi sorozatát, de sohasem jutott rá idő. Most azonban a színészeknek váratlanul kitisztult a naptárja. Beléptünk az időtlenségbe, és visszataláltunk a gyerekkorhoz. Úgy döntöttünk, hogy a Népek meséi mellett, amelyek azért fontosak, hogy a […]

Elhunyt Gary Brooker, a Procol Harum zenekar énekese

Február 19-én elhunyt Gary Brooker, a Procol Harum brit rockegyüttes egykori legendás énekese, billentyűse és komponistája. Gary Brooker 1945. május 29-én született Londonban. Fiatalon megtanult zongorázni, gitározni és kornetten játszani apjától, aki hivatásos zenész volt. A bluesénekes a Procol Harumon kívül együtt játszott olyan sztárok zenekarával, mint Eric Clapton vagy Ringo Starr, és olyan nagy […]