Rendezte: Szinetár Miklós (lent a Csárdáskirálynő…)

90 éves Szinetár Miklós Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színházi, opera-, tévé- és filmrendező, forgatókönyvíró, érdemes és kiváló művész. A Magyar Állami Operaház korábbi főigazgatója, a Magyar Televízió egykori elnökhelyettese. 1932 február 8.-án született, Budapesten. Szülei Szinetár Ernő és Révész Margit voltak. Huzella Elek irányítása alatt komponálni tanult, valamint énektanulmányokat folytatott Sallai József vezetésével. […]

Ferenczy Károly, az impresszionista mester

160 éve született Ferenczy Károly magyar festő, a nagybányai művésztelep első nemzedékének kiemelkedő képviselője, az impresszionizmus „legjobb magyar mestere”; Ferenczy Noémi, Béni és Valér apja. Jogi, mezőgazdasági tanulmányait félbehagyva 1884-től festészetet tanult Rómában és Münchenben, majd két évig a párizsi Julian Akadémia növendéke volt. Robert-Fleury és Bouguereau voltak tanára, de mint magyar tanulótársai: Csók István, Iványi-Grünwald […]

„Mert élni csak úgy érdemes, ha szolgálni tudunk”

Egy éve hunyt el Huszár László, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet igazgatója, barátunk, munkatársunk, a hazai magyar művelődési élet fáradhatatlan szervezője, aki nélkül szegényebb lesz a világ, és a hazai fesztiválok jövője… Hatalmas méretű adattárat és háttérmunkát hagyatott vele félbe a halál.  2019-ben, egy a 70 éves Csemadokról készülő dokumentumfilmhez készült a fent látható interjú. […]