Keresési találatok erre: “Tompa Mihály”: 24 Results

KLIPPREMIER • Gorlo Volka: Tű és cérna

A közösségi portálon jelentette be Farkas Melinda a Gorlo Volka legújabb, Tű és cérna című klipjét. „KEDVESEK! Nem maradt más hátra: útnak engedjük zenekarunk kedvencét, a TŰ ÉS CÉRNÁT, ami 2014-ben hangzott el először színpadon Rimaszombatban a Tompa Mihály szavalóversenyen. Akkor Meli még nem sejtette, hogy ilyen hosszú utat jár meg ez dal – ez […]

Korpás Éva ünnepi nagykoncertje • AJÁNLÓ

Korpás Éva Szívharang című ünnepi nagykoncertje november 6-án, 19:00 órakor kezdődik az Egressy Béni VMK-ban, Komáromban. Az est első felében a Szívharang című, legújabb lemezét mutatja be zenésztársaival, melyben a népzenéé a főszerep, megfűszerezve sajátos zenei ötletekkel, hangulatokkal, mellyel a női szempontból megélt szerelmet kívánja bemutatni. Annak minden szépségével és szívfájdalmával együtt. Hangulatok varázsa, pillanatok […]

Mosolygó bölcs volt két emberöltőn keresztül: Heltai Jenő

150 éve született Heltai Jenő író, költő, újságíró; Kossuth-díjas drámaíró. „Életműve hét évtizedet fog át, és általában mindig népszerű volt, személye szerint még az ellenfelei is szerették. Mosolygó bölcs volt két emberöltőn keresztül: a könnyedség és komolyság, az enyhe irónia és az enyhe szorongás, a kritika és a megbocsátás szellemes egybeötvözője. Sohase legelső, sohase vezér, […]

„Maradjak ég-föld vándorának.” – Rab Zsuzsa

95 éve született Rab Zsuzsa. Klasszika-filológus édesapja szerettette meg vele a nyelveket és az irodalmat, kiválóan megtanult németül, angolul, latinul, majd oroszul, s még érettségi előtt önálló verseskötete jelent meg. Egy évet járt az orvosi egyetemre, majd a bölcsészkar magyar-orosz szakos hallgatója lett.  1949-ben végzett, ettől kezdve szellemi szabadfoglalkozású, illetve 1971 és 1984 között az Élet […]

Elhunyt Gál Sándor

Életének 84. évében tegnap elhunyt Gál Sándor. Költészete és prózája meghatározta generációnk világlátását, jelen volt mindennapjainkban, irodalmi estjeinkben, gondolkodásunkban. Hogy mi mentődik át temérdek kötetének anyagából a jövő fiataljainak mindennapjaiba, kérdés. Szövegei egyelőre élnek fiatal előadók ajkán, mint a példák mutatják. Ezekkel az előadásokkal emlékezünk rá. Ma megismételjük még Nagy Imre az íróról 2006-ban készített […]

Hol volt, hol nem volt • Radics András, Rimaszombat

2019-ben a X. Ipolyi Arnold Népmesemondó Versenyen hangzott el az I. kategóriában versenyző Radics András (Tompa Mihály Alapiskola, Rimaszombat) aranysávos mesélése.  Mivel az idén se versenyeznek a népmesét mondók, idézzük fel a legutóbbi versenyt, hogy inspirálódjanak azok, akik már készülnek a jövő évre.  A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet a magyarság […]

90 éves lenne Gyüre Lajos

1931. márc. 20-án született Gyüre Lajos költő, író, színműíró, irodalomtörténész, tanár. 1955-ben érettségizett a kassai Felsőipari Technikumban. 1959-ben tanári oklevelet szerzett a pozsonyi Pedagógiai Főiskolán, ettől kezdve nyugdíjazásáig Kassán volt tanár. 1986–1990-ben a kassai Thália Színpad művészeti vezetője és dramaturgja. Verseivel 1958-ban a Fiatal szlovákiai magyar költők című antológiában jelentkezett először. Színműveket és hangjátékokat is […]

ÖRÖKLÉT: Dinnyés József

2021. március 15-én délután elhunyt Dinnyés József daltulajdonos. 1948-ban született, 1963-ban kezdett énekelni, 1966-ban alapító tagja és dalszövegírója volt az első magyarul éneklő szegedi zenekarnak, az Angyaloknak. 1967-ben „Karrier” című, Veress Miklóssal közösen írt dalával lett országosan ismert. 2. helyezést ért el az első magyar pol-beat fesztiválon. Egy szál gitáros, szájharmonikás, közéleti témákat megéneklő dalai miatt egy […]

„Fantáziadús gyereknek születtem” – Kovács Magda 75

Boldog születésnapot, jó erőt, tartós egészséget kívánunk Kovács Magda írónak! Kovács Magda 1946. február 14-én született Lőkösön. A Tornaljai Általános Műveltséget Nyújtó Középiskolában érettségizett 1963-ban. Érettségi után rövid ideig a kassai orvosi egyetem, majd a nyitrai Pedagógiai Kar hallgatója. A két főiskola között munkáslányként dolgozott a rőcei fonógyárban, majd Pozsonyba kerülve a kábelgyár segédmunkása, később […]