Elhunyt Balogh S. Éva

Balogh S. Éva

Kedden, 85 éves korában meghalt Balogh S. Éva, 1956-os menekült, a Yale Egyetem nyugalmazott történelemprofesszora, a Hungarian Spectrum blog szerzője – közölte a blog. Az oldalt néhány társával 14 évvel ezelőtt maga Balogh S. Éva alapította, azon pedig a magyarországi eseményekről számolt be angol nyelven.

Balogh Éva harmadéves egyetemi hallgató volt az 1956-os forradalom idején. Mivel aggódott az általuk szerkesztett illegális újság kiadása okán a lehetséges szigorú következmények miatt, 1956 decemberében elhagyta Magyarországot, és Kanadába utazott, ahol az angol nyelv elsajátítása után befejezte tanulmányait. Doktori fokozatot szerzett a Yale Egyetem történelem szakán, majd nyolc éven keresztül oktatott az egyetemen. Ezután a Brevis Press nevű kiadó és nyomda létrehozásában segédkezett.

A vasfüggöny 1989-es leomlása után 1993-ban tért vissza Magyarországra első alkalommal, és elborzadva látta, hogy mennyire csalódottak voltak korábbi honfitársai a kormányban és egymásban.

2007-ben indította útjára a Hungarian Spectrum-ot, azt a blogot, melyet kizárólag a Magyarországon folyó jelenkori eseményeknek szentelt. Több, mint 2.500 cikket írt a politikától kezdve a történelemig, a nyelvészettől a vallásáig, a cikkek 99 százalékát maga vetette „papírra”. A több mint 2.500 előfizető mellett mintegy 3.000-en olvassák naponta a bejegyzéseit, ami messze a legfontosabb és legbefolyásosabb angol nyelvű, Magyarországgal foglalkozó bloggá teszi a Hungarian Spectrum-ot.

Amikor 2019-ben Soros György kapta a The Nation folyóirat és a Fertel Alapítvány Ron Ridenhourról elnevezett bátorság-díját, akkor a díjjal járó 10 ezer dollárt az angol nyelvű Hungarian Spectrum blognak ajánlotta fel, amely szerinte fontos feladatot tölt be azzal, hogy az egész világ számára elérhetővé teszi azt, amit Orbán Viktor odahaza mond. Naponta megjelenő cikkeit sok külföldi tekinti a magyar valóságot hitelesen bemutató írásoknak.

A Hungarian Spectrum emellett fontos fóruma a tematikus kérdésekről folytatott tájékozott párbeszédnek is, mely elnyerte Charles Gati, a Johns Hopkin Egyetem; Haraszti Miklós, a Columbia Egyetem; illetve Kim Lane Scheppele, a Princeton Egyetem oktatóinak tetszését is. (Források: 444, The Budapest Bacon)

Fent: Novak Benjamin (The Budapest Bacon) beszélgetése Balogh S. Éva történészprofesszorral