Játszd ÚJRA • Hetényi ördöghistória

Hetényi ördöghistória (mesejáték) – a 42. Duna Menti Tavaszon előadta a Hetényi Tarczy Lajos Alapiskola Gólyaláb Színjátszó Csoportja, rendezte Kotiers Éva és Romada Rakottyai Katalin.

Zajlik az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny

A múlt csütörtökön Gútán megkezdődtek az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny területi fordulói. A megnyitót és a versenyzők előadását, valamint a sávok odaítélését is rögzítettük Önöknek. Pénteken Párkányban, ma pedig Zsigárdon mérik össze mesemondói adottságukat a gyerekek. A döntő a járványhelyzet miatt online zajlik majd, a szervezők minden indulót felkeresnek. Rövidesen jönnek a mesék is!   […]

Art Clokey gyurmafigurái

100 éve született Arthur „Art” Clokey amerikai animációs filmes, aki agyagból, gyurmából készült figurákat mozgatott. 1955-ben az Észak-Kaliforniai Egyetem egyik professzora, Slavko Vorkapich hatására elkészítette első filmjét (Gumbasia). Ezzel a művel feleségével közösen megteremtették a Gumby nevű figurát és a Pokey nevű lovat, akik különböző televíziós sorozatműsorokban igen népszerűvé váltak, 233 részt értek meg. A sorozat 35 éven keresztül volt látható. A […]

42

1979. október 12-én, azaz pontosan 42  éve jelent meg Douglas Adams meghatározó regénye, a Galaxis útikalauz stopposoknak (The Hitchhiker’s Guide to the Galaxy). Arthur Dent, Zaphod Beeblebrox, Marvin a paranoid android és Trillian kalandjai mellett olvashattunk Vogon költészetet (nem volt más választásunk), és megtudhattuk, miért készült a Föld. Május 25-ét Adams korai halála óta csak törölközőnapként tartjuk […]