10 éves lett a Kuttyomfitty

A Kuttyomfitty Társulat idén ünnepeli a 10 éves fennállását. Ez alkalomból 2021. szeptember 10-én, 18.00-órától az ekecsi kúltúrházban bemutatót tart Háry, a 70kedő obsitos címmel, majd társulattörténeti kiállítást nézhetnek meg az érdeklődők, közreműködik Németh Dénes és zenekara.   Ezt követően 20.00-tól a kultúrház szabadtéri színpadán és környékén szülinapi buli kezdődik, melynek hangulatáról Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák gondoskodnak. „Társulatunk az elmúlt 10 évben több […]

Az Európai Kulturális Örökség Napjai – Galántán

Az Európai Kulturális Örökség Napjai keretében az „Örökség mindenkinek” mottó jegyében az egész kontinensen a történelmet és a művelődést ünnepeljük. A Galántai Honismereti Múzeum szeptember utolsó előtti hetében ingyenes programokkal vesz részt ezen az egész Európára kiterjedő rendezvénysorozaton. Előadással és koncerttel várják a látogatókat, az iskolai csoportok részére pedig múzeumpedagógiai programokat készítettek. Az Európai Kulturális […]

A Világörökség része lesz az izsai római tábor

Az UNESCO zászlójának ünnepélyes felvonására várja az érdeklődőket 2021. szeptember 23-án 14.30 órakor a község, valamint a Duna Menti Múzeum. 15 órától pedig az izsai múzeum felújított kiállítását lehet megtekinteni. Videónkon: Izsa község múzeuma a Kelemantia Római Kori és Néprajzi Múzeum. A 2013-ban tartott XV. Emese Udvarházi Napok résztvevőinek látogatásakor rögzítettük. Az építészeti megoldások Litomericzky Nándor […]

Gombaszög 2021 – Kiss Zenészek (1)

A Kiss Zenészek csapata az Ipoly mentén élő fiatalok alkotta zenekar.   „2013-ban alakultunk mi, mint a Kiss Trió. Akkoriban még csak hárman zenéltünk a Kiss Kristóf által vezetett együttesben az Ipolybalogi Művészeti Alapiskolában. Az évek alatt a trió felállás bővült két taggal, s így már öten folytattuk a közös zenélést, Kiss Zenészek néven. Az elmúlt […]

A remény színe a zöld – 50 éves a Greenpeace

„Képzelj el egy olyan jövőt, ahol egészséges környezetben élhetünk, békében egymással! Ahol a szennyező energia már a múlté, a klímaváltozást megállítottuk. Ahol tiszta vizek, talaj és levegő vesznek körül minket. Ahol nem a fogyasztás a cél, hanem közösségeink boldogulása. Ezt egyedül senki sem tudja elérni. De összefogással igen.” Az 50 esztendeje létrejött Greenpeace a világ […]

Újra színpadon Kassán A Noszty fiú esete Tóth Marival

Az elmúlt időszakban szeretett kollégánk, Pólos Árpád itt hagyott bennünket, hátra hagyva megannyi általa formált karaktert. Az egyik ilyen karakter Noszty Pál, amelyet a Kassai Állami Színház kiváló színművésze, Cibula Peter vesz át. Tóth Mari szerepében Bencsík Stefániát, a Pozsonyi Színművészeti Főiskola színésznövendékét láthatják. A Noszty fiú esete Tóth Marival című előadásunk újra színpadon, új szereposztásban! […]

Klubmozgalmi Nagytalálkozó – Czáboczky Szabolcs könyvbemutatója

Klubmozgalmi Nagytalálkozó – Czáboczky Szabolcs Kék a sátram, recece – Fejezetek a csehszlovákiai magyar ifjúsági klubmozgalom történeteiből (1948–1992) című könyvének bemutatója.  A Bajcsi Ildikó, Popély Árpád, Mészáros Andor Ákos által is lektorált mű hét fejezetben mutatja be a mozgalom jelentős pontjait. „A kötetet egy évig tartó kutatómunka előzte meg, megannyi levéltári kutatás, valamint 13 interjú […]

Gombaszög 2021 – Móni és az EMMA zenekar (5)

Móni és az EMMA zenekar a Gombaszögi Nyári Tábor Korona színpadán. A zenekar tagjai: Gablyasz Edina Lilla – ének, fuvola, dob Molnár István – dalszerző, ének, gitár, basszusgitár, hegedű, harmonika Major Péter – dalszerző, ének, gitár, ukulele, djembe, ritmushangszerek Gablyasz Andrea – ének Mártha Eszter – ének, furulya Bodnár F. Attila – ének, nagybőgő, hegedű, […]

Turnézik a Szőttes

Szeretettel várnak minden érdeklődőt a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes Körön kívül című műsorára 2021. szeptember 11-én Gömöralmágyon! A műsort szeptember 26-án Pogrányban tekintheti meg a közönség. A művészeti vezető, valamint a műsor rendezője Gémesi Zoltán.   Kedvcsinálóul egy régebbi műsor felvételét nézhetik meg: Objektivitás + kreativitás = sikeres Európa. Interkulturális találkozások Pozsonyban. A Szőttes és a Halászi […]

Antonín Dvořák áradó érzelmeket formált dallamokká

180 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot Antonín Leopold Dvořák cseh zeneszerző, a romantikus zene nagy alakja, az áradó érzelmek dallamokká formálója. Prága mellett, Nelahozevesben született, élete jelentős részét is itt töltötte. Néhány művének címét leírva sok mindenkinek fülébe úszhatnak Antonín Dvořák érzelmekkel, szenvedélyekkel telített lélekáradó dallamai: Az aranyrokka (1896), Hősi ének (1897), szimfonikus költeményei, a Mazurek hegedűverseny (1879), A keményfejűek (1874), A […]

Gombaszög 2021 – Móni és az EMMA zenekar (4)

Móni és az EMMA zenekar a Gombaszögi Nyári Tábor Korona színpadán. A zenekar tagjai: Gablyasz Edina Lilla – ének, fuvola, dob Molnár István – dalszerző, ének, gitár, basszusgitár, hegedű, harmonika Major Péter – dalszerző, ének, gitár, ukulele, djembe, ritmushangszerek Gablyasz Andrea – ének Mártha Eszter – ének, furulya Bodnár F. Attila – ének, nagybőgő, hegedű, […]

Gombaszög 2021 – Móni és az EMMA zenekar (3)

Móni és az EMMA zenekar a Gombaszögi Nyári Tábor Korona színpadán. A zenekar tagjai: Gablyasz Edina Lilla – ének, fuvola, dob Molnár István – dalszerző, ének, gitár, basszusgitár, hegedű, harmonika Major Péter – dalszerző, ének, gitár, ukulele, djembe, ritmushangszerek Gablyasz Andrea – ének Mártha Eszter – ének, furulya Bodnár F. Attila – ének, nagybőgő, hegedű, […]

115 éve született Balogh Edgár

Balogh Edgárral a Sarlóról készített kerékpártúrás-művelődési táboros-ifjúsági klubos roadshow-nk miatt egy időben levelezésben álltam, azóta is őrzöm kedves és biztató sorait. Egy alkalommal sikerült találkoznom vele, Debrecenben, a Sarló-mozgalom jubileumi konferenciájának megnyitóján, ahol egy óriási bokrétát nyújtottam át neki a csehszlovákiai magyar klubmozgalom nevében… Ez manapság már történelem. Mindenesetre haláláig erősen kötődött Pozsonyhoz is. Pozsonyban […]

Jányoki falunap – Tuba Lajos előadása a Csallóköz vízkészletéről 

2021. augusztus 20–22. között rendezték meg a Fecske – Felsőcsallóközi Kulturális fesztivált, valamint a Falunapokat Jányokon. Előadások, gulyásfőző verseny és kultúrműsor várták az érdeklődőket.  Pénteken Tuba Lajos, a Somorjai Régiófejlesztési Központ igazgatója is tartott előadást a Csallóköz vízkészleteiről.  A Duna folyó és annak baloldali mellékága között terül el Európa legnagyobb folyóközi szigete, a Közép-Európa legnagyobb minőségi vízkészletével rendelkező és Szlovákia legtermékenyebb […]