ÖRÖKLÉT: Póka Egon

Elhunyt Póka Egon basszusgitáros, Máté Péter- és Weiner Leó-díjas basszusgitáros és zeneszerző, a magyar blues és rockzene egyik fontos alakja. A Hobo Blues Band és a P. Mobil egykori tagja 68 éves volt.

Póka 1953-ban született Kőbányán, ahova egész életében szorosan kötődött. Kőbányán járt iskolába, itt kezdte zenei tanulmányait, itt sportolt és ebben a kerületben alapított családot. 1990 és 1994 között a Kőbányai Önkormányzat képviselő-testületének tagja volt, a 90-es évek derekán pedig itt hozta létre a Kőbányai Zenei Stúdiót, amelynek igazgatója is volt, és amely zenészek generációit nevelte ki az elmúlt két és fél évtizedben.

Zenei pályafutását a Metro együttes tagjaként kezdte, majd tagja volt – többek között –  a Tűzkerék, az Olimpia, a Juventus és a P. Mobil együtteseknek, illetve a Hobo Blues Band-nek. Pályafutása során mintegy 200 dalt írt, és a Kopasz kutya című film zenéjét is ő szerezte.

2007-től a Póka Egon Experience nevű zenekarát vezette, amellyel saját számokat, illetve feldolgozásokat is játszottak.