75 éves lenne Freddie Mercury

FreddieFreddie Mercury párszi indiai származású brit énekes és zenész, a Queen rockegyüttes egykori énekese és dalszerzője. Fő dalszerzőként jelentősen meghatározta az együttes stílusát, a legtöbb sikeres dalukat ő írta. Az 1980-as évek közepén szólókarrierbe kezdett, és Montserrat Caballé opera-énekesnővel közösen operai hatású könnyűzenei albumot készített Barcelona címen. Gyakran azonosítják magával az együttessel, népszerűsége többször háttérbe szorította az együttes többi tagját.

Általános vélekedések szerint az egyik legtehetségesebb hangú könnyűzenei énekes, és kivételes tehetségű frontember és koncertzenész volt. Bár a halála pillanatáig titkolta mind a betegségét, mind a szexuális irányultságát, mégis az egyik leghíresebb biszexuális zenei előadó lett, valamint az AIDS betegség egyik leghíresebb áldozata.

A rajongók között gyakran tapasztalható Mercury nemzeti eredetére vonatkozó zavar. Többen úgy vélik, hogy Mercury angol (európai) és perzsa ősökkel rendelkezik, vagy csak perzsa, iráni származással. A valóság azonban az, hogy számos zoroasztriánus perzsa menekült el Perzsiából a muszlim invázió elől, és telepedett le Indiában, és több száz év alatt a helyi lakosságba asszimilálódtak. Mercury születési anyakönyve indiaiként hivatkozik rá.

Freddie Mercury eredetileg Farrokh Bulsara néven született a zanzibári Stone Townban, párszi indiai szülők gyermekeként. Szülei, Bomi és Jer Bulsara azért vándoroltak ki Zanzibárba, hogy apja pénztáros maradhasson a Brit Gyarmati Hivatalban. Húgát Kashmirának hívják.

Tanulmányait a Bombay melletti panchgani (Satara) St. Peter’s boarding school-ban kezdte, és itt lépett először nyilvánosság elé a The Hectics nevű együttesben. Szintén a St. Peter’s-ben kapta a Freddie becenevet. Ezután 17 éves koráig a mazagoni (Bombay) St. Mary’s High School-ban tanult, majd családjával az 1964-es zanzibári forradalom elől Angliába menekült.

Amikor Freddie meg akarta venni a magyar Parlamentet.

ÉRDEKESSÉG: Freddie Mercurynak emlékhelye van a somorjai szoborparkban.

FEJLEMÉNY: Meg nem élt 70. születésnapja alkalmából egy aszteroidot neveztek el róla. Brian May bejelentése a ‘Asteroid 17473 Freddiemercury’ aszteroidról:

További hasonló témájú videók