Gombaszög 2021 – Móni és az EMMA zenekar (3)

Móni és az EMMA zenekar a Gombaszögi Nyári Tábor Korona színpadán. A zenekar tagjai: Gablyasz Edina Lilla – ének, fuvola, dob Molnár István – dalszerző, ének, gitár, basszusgitár, hegedű, harmonika Major Péter – dalszerző, ének, gitár, ukulele, djembe, ritmushangszerek Gablyasz Andrea – ének Mártha Eszter – ének, furulya Bodnár F. Attila – ének, nagybőgő, hegedű, […]
Balogh_Edgár
0

115 éve született Balogh Edgár

Balogh Edgárral a Sarlóról készített kerékpártúrás-művelődési táboros-ifjúsági klubos roadshow-nk miatt egy időben levelezésben álltam, azóta is őrzöm kedves és biztató sorait. Egy alkalommal sikerült találkoznom vele, Debrecenben, a Sarló-mozgalom jubileumi konferenciájának megnyitóján, ahol egy óriási bokrétát nyújtottam át neki a csehszlovákiai magyar klubmozgalom nevében… Ez manapság már történelem. Mindenesetre haláláig erősen kötődött Pozsonyhoz is. Pozsonyban […]

A IV. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny díjazottjai

A 31 éves, szerbiai Sonja Šarić kapta a 30 ezer eurós első díjat és a közönségdíjat is a Zeneakadémia által szervezett IV. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny vasárnapi díjkiosztó gálaestjén.  A 30 ezer euróval járó első díjat és a közönségdíjat elnyerő Sonja Šarić Bellini Norma című operájának Casta Diva áriáját és Verdi A trubadúr c. művéből Leonora […]