80 éve halt meg Babits Mihály

Babits Mihály 80 éve, 1941. augusztus 4-én halt meg Budapesten. Dunántúli tisztviselő-családból származott, középiskolai tanulmányait a pécsi cisztercirendi gimnáziumban végezte. 1901. őszétől kezdve a budapesti egyetem filozófiai karának hallgatója volt, négy évvel később megkezdte tanári pályáját a bajai cisztercirendi gimnáziumban. A magyar és latin nyelvből szerzett tanári oklevelet, ezt a két tárgyat tanította 1905-től 1916-ig. […]

„Ahány szerepet játszottam, annyiszor születtem újra”

130 éve született Makay Margit magyar színésznő, érdemes és kiváló művész. „Makay Margit nemcsak arról híres, hogy 94 éves koráig játszott színházban, hanem arról is, hogy eszméletlen memóriája volt, állítólag egy éjszaka alatt bevágta egy főszerep szövegét, és ő volt az első, aki a gyönyörű magyar beszédért Kazinczy-díjat kapott – pedig úrilányként német nevelőnői voltak, és tízéves koráig […]

Tollpehelyként sodorta a század – Lengyel József

125 éve született Lengyel József Kossuth- és József Attila-díjas magyar író, költő. Kezdetben Budapesten és Pozsonyban járt egyetemre, első versei Kassák Lajos lapjaiban jelentek meg. 1918-ban a KMP tagja lett, a Magyarországi Tanácsköztársaság bukását követően Ausztriába menekült, ahol megjelent első önálló könyve (Ó Hit-Jeruzsálem… Gábriel Lajos változásai), s belépett az Osztrák Kommunista Pártba, amelynek 1921-ig […]

Aki forradalmasította zenehallgatási és zenélési szokásainkat

120 éve született Louis Armstrong amerikai dzsessztrombitás, énekes, zenekarvezető, a dzsessztörténet egyik legnagyobb és legismertebb alakja. Miles Davis mondta róla: „Nem tudsz olyat játszani a modern trombitán, ami ne tőle származna, főleg a modern vackokat figyelembe véve. Nem emlékszem, hogy valaha is rosszul játszott volna. Soha.” Nemcsak dzsesszmuzsikus volt, hanem szórakoztatóművész is, és a dzsessz elterjedése, […]