110 éve született Simor Erzsi

Simor Erzsi tanítónői oklevele megszerzése után Góth Sándornál tanulta a színészmesterséget. 1937-ben lett a Magyar Színház tagja, később a Royal Varietében lépett fel, utána az Andrássy úti Színház, majd az Új Magyar Színház szerződtette. A második világháború után játszott Debrecenben és Pécsett is, a Madách Színház tagja volt 1959-től egészen haláláig. 1936-tól filmekben is feltűnt, […]

13 évesen készült első hanglemezfelvétele: Varga Tibor

100 éve született Varga Tibor hegedűművész, karmester, nemzetközi szintű zenepedagógus. Világhírű hegedűművész, karmester és zenetanár volt – egyike korunk legnagyobb előadóművészeinek. Győrben született 1921. július 4-én. Első nyilvános hangversenyét, mint „csodagyerek”, hatéves korában adta. Hatévesen debütált, tízévesen már Mendelssohn hegedűversenyét játszotta. Hubay Jenő ismerte fel a fiatal hegedűművész tehetségét, akit 10 évesen fölvettek a budapesti […]

165 éve született Nikola Tesla

Nikola Tesla a világ egyik legjelentősebb és leghíresebb tudósa és feltalálója, tevékenysége elsősorban az elektromosság, mágnesesség és gépészet területén jelentős. Munkássága erőteljesen hozzájárult a második ipari forradalomhoz, és komoly hatással van jelenkori gazdaságunkra és társadalmi életünkre egyaránt, neve pedig a Magyar Tudományos Akadémiával is kapcsolatba hozható. Érdekességek Tesla életéből Rendkívül fontos munkássága mellett Tesla egy igazán különleges ember […]

1896 óta először vannak Magyarországon az eredeti kamera-negatívok

Már az is kisebb csoda, hogy megvannak az első Magyarországon készített filmfelvételek. Az 1896-os eredeti kópiákat a világ legelső filmjeit megalkotó Lumière testvérek cége forgatta le. A szalagokat Nemzeti Filmintézetben digitalizálták. A filmkészítés hajnalán használt nitrocelluloid rendkívül gyúlékony, a korszak magyar anyagának mindössze 7 százaléka maradt fenn. A kétéves előkészítés után és a lyoni Lumière-intézet […]

9. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál

Május végén, június elején tartották az idei, 9. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivált. A magyar versenyprogramot értékelő zsűri tagjai Olmo Omerzu szlovén-cseh filmrendező, Péterfy Bori énekes-színész és Reisz Gábor filmrendező voltak. A nemzetközi programról Igor Prassel, az Animateka művészeti vezetője, Ugrin Julianna producer és Szilágyi Fanni filmrendező döntöttek. Magyar versenyfilmek: Legjobb magyar élő szereplős rövidfilm […]

A Csallóközi néptáncegyüttes és a Pósfa zenekar a Tündérkertben (1)

Június 20–23. között szervezte meg a Városunkért Polgári Társulás Dunaszerdahelyen a Tündérkert 2021 programsorozatot. A szabadidőparkban az esti programot a Csallóközi Néptáncegyüttes táncosai és a Pósfa zenekar kezdték. A felnőttek. „Megérve, tapasztalva …egyben a szív és a fej tudása. Öröm van, önfeledtség, tánc, tudatos jelenlét a pillanatban.” Oláh Attila 2014-től vezeti a 62 éves múlttal […]

A Csallóközi néptáncegyüttes és a Pósfa zenekar a Tündérkertben (2)

Június 20–23. között szervezte meg a Városunkért Polgári Társulás Dunaszerdahelyen a Tündérkert 2021 programsorozatot. A szabadidőparkban az esti programot a Csallóközi Néptáncegyüttes táncosai és a Pósfa zenekar kezdték. A felnőttek. „Megérve, tapasztalva …egyben a szív és a fej tudása. Öröm van, önfeledtség, tánc, tudatos jelenlét a pillanatban.” Oláh Attila 2014-től vezeti a 62 éves múlttal […]

A Csallóközi néptáncegyüttes és a Pósfa zenekar a Tündérkertben (3)

Június 20–23. között szervezte meg a Városunkért Polgári Társulás Dunaszerdahelyen a Tündérkert 2021 programsorozatot. A szabadidőparkban az esti programot a Csallóközi Néptáncegyüttes táncosai és a Pósfa zenekar kezdték. A felnőttek. „Megérve, tapasztalva …egyben a szív és a fej tudása. Öröm van, önfeledtség, tánc, tudatos jelenlét a pillanatban.” Oláh Attila 2014-től vezeti a 62 éves múlttal […]

A Csallóközi néptáncegyüttes és a Pósfa zenekar a Tündérkertben (4)

Június 20–23. között szervezte meg a Városunkért Polgári Társulás Dunaszerdahelyen a Tündérkert 2021 programsorozatot. A szabadidőparkban az esti programot a Csallóközi Néptáncegyüttes táncosai és a Pósfa zenekar kezdték. A felnőttek. „Megérve, tapasztalva …egyben a szív és a fej tudása. Öröm van, önfeledtség, tánc, tudatos jelenlét a pillanatban.” Oláh Attila 2014-től vezeti a 62 éves múlttal […]

A filmezést otthagyta a zenéért, a zenét a költészetért: Jim Morrison

Fél évszázada nincs köztünk Jim Morrison amerikai énekes, dalszövegíró és költő. A népszerű amerikai The Doors rockzenekar vezető énekese és dalszövegírója volt. Számos verseskötete is megjelent, a filmezés is foglalkoztatta. Apja, George Stephen Morrison tengernagy az USA Haditengerészeténél szolgált, anyja Clara Clark Morrison. Jimet szigorú, konzervatív szellemben nevelték, azonban ő minden alkalmat megragadott, hogy ellenkező […]

A Fókusz Gyermekszínpad a Tündérkertben: Érzelmek szivárványa (részlet)

Június 20–23. között szervezte meg a Városunkért Polgári Társulás Dunaszerdahelyen a Tündérkert 2021 programsorozatot. A Fókusz Gyermekszínpad így ajánlja előadását: „Az evolúciós pszichológia szerint hat alapérzelemmel születünk. Vajon melyek ezek? S vajon mi irányítjuk érzéseinket, vagy azok irányítanak minket? Előadásukban az érzelmek színes világába kalauzolják el nézőiket!” Mi egy részletet tudunk megmutatni az előadásból. Írta: […]

A Kis Csallóközi a Tündérkertben (4)

Június 20–23. között szervezte meg a Városunkért Polgári Társulás Dunaszerdahelyen a Tündérkert 2021 programsorozatot. A szabadidőparkban a programot a Csallóközi Gyermek Néptáncegyüttes legkisebb táncosai kezdték. Sorrendben a Picik, az Aprók és a Kis csoport lépett színpadra. Napközben kreatív foglalkozásokkal is megörvendeztették a gyerekeket, este pedig sor került a már hagyománnyá vált tűzugrásra. 

A pillangó, a gyöngy a szív: magyar fiatalok külföldi egyetemeken

Nguyễn Lưu Lan Anh 1981-ben, 16 éves korában tanulmányi ösztöndíjasként jött Magyarországra Vietnamból. Debrecenben járt egyetemre, most Budapesten az ELTE Pedagógia és Pszichológia Kara Interkulturális Pszichológiai és Pedagógiai Intézetének igazgatója. Ez a 2018-ban tartott előadása ma is érdekes és tanulságos, érdemes meghallgatni. Aki nem hitte volna, azt is megláthatja, hogy 40 (akkor még csak 37) […]

A skótok legnagyobb nemzeti költője: Robert Burns

A 225 éve született Robert Burns költő skót paraszti családból származott, s közelebb élt a földhöz, mint bármelyik angol költőtársa. A skót iskolarendszer nagyobb demokratizmusának köszönhető, hogy már ifjúkorában jól megtanult franciául, a latinhoz is konyított, ismerte a XVIII. századi angol irodalmat, Pope, Thomson költeményeit, a prózában Addison és Steele esszéit, a regényírókat; a régebbi […]