ÖRÖKLÉT: Milan Lasica

Milan Lasica a Bratislava Hot Serenaders 2005. évi koncertjén, a Pohoda fesztiválon. A TASR felvétele.

A közkedvelt szlovák színész, humorista, énekes, rendező, forgatókönyvíró Milan Lasica, a szlovák kabaré és a politikai szatíra ikonikus alakja vasárnap befejezte pályafutását. A Bratislava Hot Serenaders évfordulós ünnepi koncertjén a a Štúdio L+S színpadán a „Ja som optimista” (Optimista vagyok) című szám befejezése után szívritmuszavar következtében rosszul lett, meghajlás közben összeesett a színpadon. Nem sikerült újraéleszteni. 81 évet élt. 

Milan Lasica gyerekkori barátjával, Július Satinskýval több évtizeden keresztül szórakoztatta a közönséget. A páros egyedi humorral és iróniával kommentált társadalmi jelenségeket. Az első hallásra ártatlan párbeszédekben metaforikusan közelítették meg a hétköznapi embereket gyakran foglalkoztató élethelyzeteket. A párost a szlovák modern humor megalapozóinak tartják.

Nyolc évig tartó kényszerű hallgatás után a Ktosi je za dverami című műsorral tértek vissza a televízió képernyőjére – a sorozatban Jaro Filippel dolgoztak együtt.

Az utóbbi években a Sedem s.r.o. és a Zlaté časy tévéműsorok állandó szereplőjeként láthatta legtöbbet a nagyközönség.

Kapcsolódó:

Humor preňho neboli len žartíky. Pre Lasicu to bola najlepšia obrana proti komunistom, beznádeji aj panike

Legismertebb dalait  ITT tették ma elérhetővé

További hasonló témájú videók