Napjaink magyar fasizmusa – adalék

Kasimir und Karoline. Forrás: TeaterKIEL

Sajnos nem csak Kotleba szomorúan közismert fasiszta (azaz szélsőséges, kirekesztő, egyengondolkodást preferáló, igazságot torzító, művészeteket csakis propagandacélra elviselő ésatöbbi) alakja napjaink lassan történelemmé váló hordalékának, hanem bizony jó magyarjaink közt is számosan eltanulják, miképpen uralkodjanak másokon bármilyen eszközzel. Mindenfelé. Mozgalomba, pártba tömörülve nyirbálják, ami a kezük ügyébe kerül – mert megtehetik (egyelőre), ugyanis kevesen értik, mire megy ki a játék, hogyan fogjuk mindannyian elveszíteni miattuk a szabadságunkat, és milyen torz világnak nézünk elébe, ha a torz világról alkotott műveket, amelyekről felismerhetőek a szándékok és párhuzamok, egyszerűen eltávolítják a kínálatból, hogy csak az üres, semmitmondó, giccses és hurráoptimista művek maradjanak…

Friss példa erre az alábbi, de nem egyedi vajdasági eset, amely egy közelmúltban zajló bemutató kapcsán pörgött föl. 

A hír:

„KAVILLÓ – Elindult a 43 éves Tanyaszínház 42. turnéja. A társulat idei előadásának hivatalos bemutatóját szombaton este tartották meg Kavillón.

Kazimír elveszíti taxis állását, emiatt menyasszonya, Karolina egy másik férfival mulat a müncheni Oktoberfesten – röviden erről szól a Tanyaszínház idei előadása. A látványosan koreografált, ütős zenei betétekkel tarkított darab a múlt század harmincas éveiben játszódik, de ez a nyomasztóan harsány világ nem is lehetne aktuálisabb.

Lénárd Róbert, rendező: Mint minden igazi klasszikus műnek, ennek is megvan az a csudajó tulajdonsága, hogy olyan élesen talál bele valami általánosba, hogy elővehető majdnem 100 évvel, kilencven évvel később, és azt tudom rá mondani, hogy sajnos nem öregedett. Jobban szeretném, ha öregedett volna, sokkal jobb világ lenne akkor, de nem, ugyanazok a vacakságok keringenek körülöttünk, ugyanazok a vacakságok vannak az emberi kapcsolatokban, és ugyanazok a vacakságok a politikában meg a minket körülvevő társadalomban. Sajnos, ez Ödön von Horváth halála óta nem sokat mozdult előre.

A Tanyaszínház augusztus 12-ig 20 állomásos turné keretében járja be Vajdaságot. Magyar Attila sok éven át tartó, sikeres és termékeny vezetése után új igazgatót kapott a társulat.

Gombos Dániel, a Tanyaszínház igazgatója: Nyilván próbálok felnőni azokhoz az emberekhez, akik előttem vezették a Tanyaszínházat, gondolok itt a legelső évre, a Hernyák György és Kovács Frigyes alkotta alapító duótól. Nagyon nagy feladatnak élem meg. Felelősségnek, hiszen ennek az intézménynek több mint négy évtizedes múltja van, és ezt nem lehet elfelejteni szerintem. Bele tud az emberbe helyezni egy kis plusz idegességet, megfelelési kényszert, amivel próbál teljesíteni. Számomra a Tanyaszínházat mindenekelőtt a színészek jelentik, és az a csapat, aki az aktuális évben képviseli a Tanyaszínházat, hiszen ők mennek a színpadra, nekik tapsol a közönség, és ők csinálják meg az előadást. Mi, akik a háttérben vagyunk, csak azért dolgozunk, hogy ők elkészülhessenek a munkával.

A Tanyaszínház előadásai 21 órakor kezdődnek. Ma Szenttamáson, majd Bácsfeketehegyen, utána Kishegyesen játsszák a darabot. Habár a színházban nincs 18-as karika, a szabados nyelvezet miatt elsősorban felnőtteknek ajánljuk az előadást.” (Vajdasági Rtv)

Erre mi történik?

Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke szerint a Tanyaszínház idei előadása, Ödön von Horváth Kazimír és Karolina című darabja nem tudja eljuttatni a vajdasági magyar közönséghez „a gondtalan, minden korosztálynak szóló színházi élményt”, és azt írja, a legszerencsésebb megoldásnak azt tartja, ha a Tanyaszínház lemondja az idei turnéját.

Az MNT elnökének közleményét az alábbiakban teljes terjedelmében közli a Szabad Magyar Szó:

„A nagy múltú és nagy hírű Tanyaszínház, amely a vajdasági magyarság egyik legnagyobb kulturális értéke, több mint négy évtizede járja tájainkat, hogy anyanyelven hirdesse minden korosztálynak a színházművészet szépségét, gondolatiságát és a megszülető pillanat igazságát.

Sajnos az elmúlt években többször is tapasztaltuk, hogy repertoárjára olyan darabok is kerültek, amelyek a fölszabadult öröm és kacagás, az okos gondolkodás és a népmesei bölcsesség helyett az öncélú közönségességet, a parttalan ízléstelenséget, a közönség alpári provokálását és a színpadi megszólalás vállalhatatlanságát jelenítették meg.

A legutóbbi előadás Ödön von Horváth Kazimír és Karolina című darabja épp ezt a gondtalan, minden korosztálynak szóló színházi élményt nem tudja elvinni közösségeinkbe, városainkba és falvainkba, hiszen a társulat előadása a Tanyaszínház fényes múltját, örökségét és mindazt kérdőjelezi meg, ami oly fontos, értékes számunkra.

A Magyar Nemzeti Tanács, amely nemzeti jelentőségűvé minősítette a Tanyaszínházat, és ennek az előadásnak a tájolását a szórványban külön is támogatta, elfogadhatatlannak tartja, hogy a társulat idei körútja folytatódjon, s arra kérte a szervezőket, hogy mondják le a többi helyszínen való vendégszereplést. Annak reményében, hogy közös erővel újragondolhatjuk az egyik legegyénibb és legsajátosabb, minden korosztálynak üzenni akaró színházunk működését és repertoárját, ebben a pillanatban legszerencsésebb megoldásnak a Tanyaszínház idei körútjának lemondását tartjuk

– olvasható a Hajnal Jenő által aláírt, 2021. július 27-ei keltezésű levélben.

A darabról:

Mindenki sikít a hullámvasúton, zeng a sördal, szól a sramli és a valcer – a müncheni Oktoberfesten. Mindenki szállni, mulatni, felejteni akar. Az 1929-es gazdasági világválság milliók egzisztenciáját sodorta veszélybe, ki tudja, mit hoz a holnap. Kasimir éppen elvesztette a munkáját, Karoline pedig mintha túlságosan is sokfele nézelődne a vásárban. Ahogy az este éjszakába vált, a szerelmesek elveszítik egymást, a piti bűnözők, élveteg milliomosok és széplelkű torzszülöttek részeg forgatagában…
Ödön von Horváth sírnivalóan gyönyörű népszínműve aktuálisabb, mint valaha.

VÁLASZ A MAGYAR NEMZETI TANÁCS KÖZLEMÉNYÉRE
 
Döbbenten és növekvő rettegéssel olvasom újra és újra a Magyar Nemzeti Tanács közleményét, amelyben (eufemizálva ugyan) betiltja a Tanyaszínház Kazimír és Karolina című előadását. Döbbenten, mert nem gondoltam volna, hogy a művészet szabadságába ilyeténképp bele lehet taposni 2021 nyarán. Rettegéssel, mert a történelmi tapasztalat szerint az ilyesmi sokkal rosszabb dolgok előjele szokott lenni.
 
Az előadás szövege majd’ száz éves, Ödön von Horváth neve és opusza része a közös európai kultúrkincsnek. E szöveget kevés változtatással, inkább csak nyelvileg felfrissítve állítottuk színpadra munkatársaimmal, akik mind lelkesen és boldogan dolgoztak – azon, hogy ez a tanulságos, emberi érzéseket és társadalmi problémákat megfogalmazó szöveg méltón képviselje azt a gondolatot, amelyet mindig is dédelgettem és amelytől sem cenzúra, sem más hatalmi elnyomó forma nem fog eltéríteni: a színház nem szabad hogy puszta szórakozás legyen.
 
E tézis megerősítését tükröződni láttam a bemutató közönségén, valamint a fogadtatáson Csantavéren és Bácsfeketehegyen, ahol a jelen állás szerint az utolsó előadást láthatta bárki is. Volt pár néző, aki túlsúlyosnak találta a Tanyaszínházhoz és volt, akinek szakmai problémái voltak vele (mindkettő teljesen rendben van), ám a nagy többség szeretetről és értelemről adott jelet.
 
A Kazimír és Karolina betiltása (mert hiába szépítjük, BETILTOTTÁK, és ez példátlan a vajdasági magyar színháztörténetben) több aspektusból is tűrhetetlen és inkorrekt. Semmibe veszi ugyanis 22 fiatal ember törekvését, hogy színházat csináljon. Semmibe veszi egy hónap éjt nappallá tevő próbáit, technikai küzdelmeit, beleölt energiáját. És ami a legfontosabb: semmibe veszi és kiskorúsítja a közönséget, amely így nem döntheti el, milyen kultúrát is igényel – végignézi-e az előadást vagy otthagyja, esetleg megdobálja paradicsommal (mindhárom viselkedési minta legitim).
 
A Tanyaszínház emlegetett „fényes múltja” során számos alkalommal történt incidens a káromkodások, a provokatív témák miatt. Ezen esetek mindegyike kirívóbban jelenítette meg „a parttalan ízléstelenséget, a közönség alpári provokálását és a színpadi megszólalás vállalhatatlanságát”, mint az idei produkció. Azok betiltását mégsem kívánta senki. Azokkal nem volt probléma. (A „problémát” egyébként teljes egészében meg sem tudom érteni, hiszen az általánossággal nyakon öntött közhelyeken kívül sehol sem hangzott el egyetlen konkrétum sem, holott a Tanyaszínház vezetősége és jómagam felajánlottuk, hogy tárgyaljunk és keressünk rá megoldást.)
 
Amikor először jutott fülembe, hogy baj van, azt mondtam: ez példátlan. Aztán eszembe jutott, hogy már megtörtént. A Kazimír és Karolinát egyszer már betiltották megírása óta. 1933 januárjától nem játszhatták német nyelvű színházak, ugyanezen év május 10-én pedig minden más Ödön von Horváth szöveggel együtt máglyára vetették Berlin főterein. Az indoklás kísértetiesen hasonló: egyesek szerint nem szolgálta a néplélek épülését.
 
Jegyezzük hát fel 2021. július 27-ét a naptárba, ahogy feljegyeztük 1933. május 10-ét is. Ma színháztörténet íródott.
 
Lénárd Róbert, a Kazimír és Karolina című előadás rendezője
 

 

„Semmi sem kelti bennünk annyira a végtelenség érzetét, mint a butaság”

Nézzék meg a darabot, egy korábbi előadás felvételén!

 

Kasimir és Karoline


Ödön von Horváth kilenc képből álló művének szép alcíme: „ballada, teli csöndes szomorúsággal, humorral enyhítve”.
A müncheni Oktoberfest tarka-kábult forgatagában sodródó figurákat a mindennapi kenyérért való aggodalom és egy jobb élet utáni vágyakozás hajtja. Ezek az emberek, akiknek az ideáljai és vágyai az adott társadalmi viszonyok között szükségképpen kielégítetlenül maradnak, elválnak egymástól és találkoznak, de mindig egy állandó haláltánc figurái maradnak. Hogy ez mégsem válik a kor fölött tartott szomorú gyászbeszéddé, azt már a mottó jelzi: „És örökkön él a szerelem” – a szerző kaján, száraz humorral ellensúlyozza a téma melankóliáját.
A Kasimir és Karoline nyilvánvalóvá teszi az oly sokat emlegetett párhuzamot a húszas évek és a mai kor között: mindkettőt a gazdasági válsággal és tömeges munkanélküliséggel együtt jelentkező szórakozási düh jellemzi. A szédítő szórakozási lehetőségek, a mindennapokat feledtető „szabadidős” kínálat ritkán volt olyan nagy, mint ma – azok számára, akik meg tudják fizetni –, és a munkanélküliek száma – legalábbis a háború utáni Németországban – még sohasem volt ekkora. Ma már senki sem hisz a teljes foglalkoztatottság eszméjében.
A pontos társadalomábrázoláson túl Horváth rendkívül finom érzékkel és aprólékosan vizsgálja, hogy mit vált ki az emberekből a társadalmi lecsúszás, deklasszáltság, és az egzisztencia féltése. Kasimir csak rosszindulattal és sértően reagálhat Karoline gondtalanságára, arra, hogy a lány örömre és szórakozásra vágyik. A munkanélküli fiú és a hivatali alkalmazott lány közötti szociális szintkülönbség gyanakvást, irigységet, ellenségeskedést szül, és elsodorja egymástól ezt a két embert. Szemes Franz és az ő Ernája a szerelmespár gonoszabb, romlottabb változata: a férfi cinikus és brutális, a nő megfélemlített és eltompult. (A legalsó fokon ott vannak aztán a torzszülött-műsor szereplői.)
A történet vigasztalan happy-endbe torkollik: a szereplők csüggedten kötnek ki a nem-szeretett pótlék mellett: Karoline Schürzingerrel, Kasimir Ernával vígasztalódik. A kudarc semmiségekből tevődik össze, előítéletekből, dacreakciókból, értelmetlenül szajkózott viselkedési normákból, amelyek, bármilyen álszentek is, önálló életre kelnek és befolyásolják a szereplők tudatát, érvényesítik a valóság nyomását, és marionetté változtatják az embereket.

Szereposztás:
Kasimir – Soós Tamás
Karoline – Szemerédy Virág
Rauch – Kókai István
Speer – Koleszár Bazil Péter / Zoltán Enrique
Liliputi – Major Róbert
Schürzinger – Kassai László
Szemes Franz – Guba István
Erna – Frankó Emília Elli
Elli / Óriás – Mész Rita
Mária / Kövér hölgy – Németh Ildikó
Bulldogfejű férfi – Nagy Ferenc
Juanita – Németh Kriszta
Szakállas kislány – Gergely Erika

Fordította: Gáli József
Zene: Vedres Csaba
Díszlet-Jelmez: Veres Dóra
Rendezó: Dobay Dezső

A premier 1997. szeptember 12-én volt a Színhaz RS9 színpadán.