Nyár van!

Ma, azaz 2021. június 21-én kezdődik az idei csillagászati nyár – a Nap magyar idő szerint hétfőn 5 óra 32 perckor „fordult”. 

A nyári napforduló alkalmával a Föld forgástengelye a legkisebb szögben hajlik el a Nap sugaraitól, ezért az évben ezen a napon a leghosszabb – idén 4 óra 45 perc és 20 óra 46 perc közötti – a nappal.

Bolygónk ebben az időszakban van legtávolabb csillagunktól, míg a téli hónapokban a legközelebb. A különbség nagyjából 5 millió kilométer.

Bár a nyári napfordulót szokás Szent Iván napján, azaz június 24-én éjjel ünnepelni, azonban a legrövidebb éjszaka már régóta június 20-ára vagy 21-ére esik.

 

Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán közös felvétele (1969) A régi nyár című zenés film fő betétdala.

További hasonló témájú videók