Krzysztof Kieślowski, a lengyel és az egyetemes filmművészet egyik legkülönösebb alkotója

80 éve született Krzysztof Kieślowski lengyel filmrendező és forgatókönyvíró. Nemzetközileg legismertebb alkotásai a Tízparancsolat című tévésorozat (Dekalog, 1989), a Veronika kettős élete (1991) és a Három szín trilógia (1993–1994).

Karrierje során számos díjat kapott, köztük a cannes-i filmfesztivál zsűrijének díját (1988), FIPRESCI díját (1988, 1991) és ökumenikus zsűrijének díját (1991); a velencei filmfesztivál FIPRESCI-díját (1989), Arany Oroszlán (1993) és OCIC-díjat (1993); valamint a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Ezüst Medve (1994) díját. 1995-ben Oscar-jelölést kapott a legjobb rendező és a legjobb író kategóriában.

Krzysztof Kieslowski „a lengyel és az egyetemes filmművészet egyik legkülönösebb alkotója”, az 1960-as évek második felében indult el pályáján (egy időben Agnieszka Hollanddal). E lengyel rendezők közös jellemzője, hogy – szemben a Wajdáék által képviselt úgynevezett lengyel filmiskola múlttal szembenéző, leszámoló irányzatával – inkább a jelen valósága és válsága, ennek feltárása érdekli őket.

Három szín trilógiája (Kék, Fehér, Piros) a filmművészet egyik legérdekesebb és legértékesebb darabja.

A három tétel a francia nemzeti lobogó színeit kapcsolja a forradalom három jelszavához: szabadság, egyenlőség, testvériség. A trilógia egyes darabjai e gondolatok köré csoportosulnak, és arra a kérdésre keresik a választ, hol vannak ma ezek az eszmék.

A Piros (fenti videónk) a trilógia befejező és egyben szintetizáló része, melyben a rendező megtalálja az egyetlen megtalálható és kimondható végső választ. A három film rengeteg nemzetközi filmes jelölést és elismerést kapott világszerte, ezért a részért Kieślowskit többek között a legjobb eredeti forgatókönyv és rendező kategóriájában is jelölték Oscarra, Cannes-ban pedig Arany Pálmára.