Goskar-esélyes diákfilmek • Parazita

A rozsnyói székhelyű Gömöri Művelődési Központ (GOS) idén 25. alkalommal rendezi meg a Nemzeti Művelődési Központ által meghirdetett Cinema országos verseny megyei fordulóját. A Cinema 2021 verseny keretében kassai, iglói és rozsnyói amatőr filmesek 23 alkotását mutatja be pénteken. Az egyes kategóriákban a zsűri által legjobbnak ítélt filmek készítői már hagyományosan „Goskar-díjat” nyernek, amely az […]

Palánkay Klára operaénekes

Palánkay Klára 100 éve született Budapesten. Tanulmányait 1938 és 1944 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola ének szakán végezte Rosthy Anna növendékeként, majd Rómában részt vett Manfredo Polvarosi mesterkurzusán. 1944-tól 1970-ig, visszavonulásáig a Magyar Állami Operaház magánénekese volt. Bartók Béla, Erkel Ferenc, Goldmark Károly, Kodály Zoltán hősnőinek ihletett tolmácsolójaként ismerték a mezzoszopránt, akinek nevéhez […]

A „beatnemzedék pápája” – Allen Ginsberg

95 éve született Irwin Allen Ginsberg (1926–1997) amerikai költő. 1955-ben, huszonkilenc évesen írta meg Üvöltés című művét, amely a címének megfelelően egy elkeseredett, tiltakozó kiáltás a hidegháború korát jellemző konformizmus ellen. A vers sok szempontból megelőzte a korát: beszédszerű, laza szerkezetével, a dzsesszzenét idéző képeivel, s főként vulgaritásával, ami a kor emberei számára a leginkább […]

A Kreol Istennő – Josephine Baker

115 éve született Josephine Baker, akit Fekete Gyöngy, Bronz Vénusz vagy Kreol Istennő néven ismert meg az egész világ. Milyen lehet amerikainak születni, de francia állampolgárként meghalni? Milyen lehet a nyomorban kezdeni,és dúsgazdagon távozni, mikor legördül a függöny? A gyönyörű fekete gyöngyszem Freda Josephine MacDonald néven született 1906. június 3-án Missuri államban, Saint Louise-ban. Édesanyja, Carrie […]