https://youtu.be/Gq3bC6V0hAQ

Megérkeztek az első képek a kínai marsjáróról

2021. május 21-én a CNSA képeket tett közzé a vörös bolygón közlekedő kínai Csuzsung marsjáróról, amely körüljárta a leszállómodult. A rover küldetésének tervezett feladatai a következők: A helyi terület topográfiájának és geológiájának tanulmányozása; a talaj és az esetleges jégtartalom vizsgálata; az elemek, ásványok és kőzetek felmérése; légköri mintavétel.

A Tianwen-1 küldetés a második a 2020 júliusi ablakban indított három Mars-kutató küldetés közül. Ekkor indították az Egyesült Arab Emírségek Űrügynökségének Hope űrszondáját és a NASA Mars 2020 misszióját is, amely a Perseverance rovert a hozzá csatolt Ingenuity helikopteres drónt szállította.

Az elülső nézet a robot előtt lévő tájat mutatja, amint az a leszálló platformon ül; a hátrafelé néző képen a Csuzsung napelemeit láthatjuk.  A Tienven-1 kínai Mars szonda leszállóegysége és Csuzsung nevű roverje május 15-én landolt. Ezzel Kína – Amerika után – mindössze a második nemzet lett, amely sikeresen helyezett el egy szondát a Mars felszínén, és azt értékelhető ideig üzemeltette is.  A kínai tudósok azt remélik, hogy legalább 90 marsi napot tudják működtetni a szondát és a hatkerekű robotot a bolygó északi féltekéjén fekvő Utopia Planitián, egy hatalmas síkságon.

A Csuzsungon helyet kapott még a Francia Asztrofizikai és Planetológiai Intézet kalibrác

iós célpontja is, mellyel a fedélzeti kamerákat fogják optimálisan beállítani. Érdekesség, hogy a NASA Curiosity marsjáróján teljesen identikus kalibrációs eszköz található, ugyanis ott szintén a francia fél szolgáltatta az amerikai űrhivatalnak. Az eddig legjelentősebb szondás küldetés az Elysium Planitia területén Viking-2 volt: az 1976-tól 1980-ig tartó küldetés rengeteg érdekes biológiai és geológai tudományos adatot szolgáltatott, és remélhetőleg a most érkezett eszköz is kiveszi majd a részét a kutatásban.

Credit: iGadgetPro, cctv.com, China Central Television, CNSA/Thomas Appéré

További hasonló témájú videók