A kínai űrállomás

A kínai űrállomás építését mutatja be ebben a videóban a Magyar Asztronautikai Társaság Virtuális Űrakadémia Klub. Április végén sikeresen pályára állt a kínai modul-űrállomás első – központi, 22 tonnás – modulja. A tervek szerint még ebben a hónapban elindul hozzá az első teherűrhajó, majd júniusban az első – háromfős – személyzet is. A három nehéz-modulból […]

Hol volt, hol nem volt • Szullo Vanda, Vágkirályfa

Aranysávos mesemondó lett Szullo Vanda (Vágkirályfa; Pázmány Péter Alapiskola és Óvoda, Vágsellye) 2019-ben a X. Ipolyi Arnold Népmesemondó Versenyen az „A cigányok, a légy meg Mátyás”című meséjével.   Mivel az idén se versenyeznek a népmesét mondók, idézzük fel a legutóbbi versenyt, hogy inspirálódjanak azok, akik már készülnek a jövő évre.  A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Szlovákiai […]

Régi pozsonyiak vagyunk

Kilenc régi pozsonyi családot szerepeltet a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás a Régi pozsonyiak vagyunk című kiállításon. Pozsonyhoz való aktív kötődésükkel, családi hagyatékukkal a helyi többnemzetiségű hagyományt képviselik, nagyban hozzájárulva egyesületünk népszerűsítéshez és a Pozsonyban újjáéledő lokálpatriotizmushoz is. A kültéri kiállítás az Óvárosháza udvarán május 30-ig tekinthető meg! A kiállítást a Kisebbségi Kulturális Alap (Fond na […]

Prostituált az éj – A Romlás Virágai – Les Fleurs Du Mal

A Romlás Virágai zenekar Fúzió című anyaga 1996-ban jelent meg kazettán, kilenc dal hallható rajta, köztük a Prostituált az éj. 25 évvel a Fúzió c. lemez megjelenése után 2021. május 14-én a Pátria Rádióban volt A Romlás Virágai ex-zenekar 5 felújított dalának nyilvános premierje. A rádió közel 1 órás interjút közölt az anyagról 16-án vasárnap. […]