Hétfőtől nem kell negatív teszt a bevásárlóközpontokba

A jövő héttől már nem kell negatív teszt ahhoz, hogy a bevásárlóközpontokba mehessünk vásárolni, elmarad a semmire se jó kötelező lázmérés is. Nem lesz teljes a nyitás, mert a gyerekek játszóterei és a beülős részek továbbra is zárva maradnak. A bordónak jelölt járásokban továbbra is érvényes, hogy nem szabad enni és inni a bevásárlóközpontokban, a […]

Hol volt, hol nem volt • Dóczi Balambér, Kiskövesd

2019-ben a X. Ipolyi Arnold Népmesemondó Versenyen hangzott el az I. kategóriában versenyző Dóczi Balambér (Alapiskola, Bodrogszerdahely) aranysávos előadása: „Mikor Jézus urunk itt bóklászott Szent Péterrel a Bodrgoközbe”.  Mivel az idén se versenyeznek a népmesét mondók, idézzük fel a legutóbbi versenyt, hogy inspirálódjanak azok, akik már készülnek a jövő évre. 

Régi pozsonyiak vagyunk – MEGHÍVÓ

A Pozsonyi Kifli Polgári Társulás 9 régi pozsonyi családot szerepeltet közelgő új szabadtéri kiállításán. Olyanokat, amelyek Pozsonyhoz való aktív kötődésükkel, családi hagyatékukkal a helyi többnemzetiségű hagyományt képviselik, nagyban hozzájárulva az egyesület népszerűsítéshez és a Pozsonyban újjáéledő lokálpatriotizmushoz is. A kültéri kiállítás az Óvárosháza udvarán május 30-ig tekinthető meg!     A helyszín: Nádvorie Starej radnice Időpont: […]

Újra hallható lesz A Romlás Virágai

A füleki Romlás Virágai zenekar 1992-ben alakult, a közönség annak idején a hazai és magyarországi klubokól, az első Klikk Festekről, Bridge Festekről és más országos és nemzetközi fesztiválokról ismerhette az együttest. Ardamica Zorán a Romlás Virágai nevű zenekar egykori vezetője (költő, publicista és iskolaigazgató) talált rá az együttes régi kazettájára, és elhatározta, hogy az arra […]