„Én álszent olvasóm” • Charles Baudelaire

200 éve született Charles Baudelaire (1821–1867) francia költő és művészeti esszéíró-kritikus, a világirodalom egyik jelentős alakja.  1857-ben jelent meg a száz költeményt tartalmazó A Romlás virágai (Les Fleurs du Mal) című, versciklusokba rendezett kötete. Charles Baudelaire: Az albatrosz Olykor matrózi nép, kit ily csiny kedvre hangol, Albatroszt ejt rabúl, vizek nagy madarát, Mely, egykedvű utas, […]

Nagy László: József Attila!

Nagy László költői pályájának kritikus időszakában, 1962 körül írta József Attilához címzett versét, mely 1965-ben a Himnusz minden időben című kötetben látott napvilágot. 1956 után a hivatalos kultúrpolitika „antiszocialistának” bélyegezte úgy Nagy Lászlót, mint lírai alkotásait, ezért versei 1965-ig nem jelenhettek meg. A silentium idején keletkezett művek a fojtogató politikai közegben igen gyakran a költői […]

Elhunyt Dolník Erzsébet

Életének 81. évében, 2021. április 12-én elhunyt Dolník Erzsébet, Pro Probitate-Helytállásért díjas, Magyar Arany Érdemkereszttel elismert, nyugalmazott pedagógus, politikus, közösségépítő. Dolníkné Czirók Erzsébet 1940. május 13-án született Pozsonyligetfaluban. A Komáromi Magyar Középiskolában érettségizett 1957-ben, majd a pozsonyi Felsőbb Pedagógiai Iskolában 1957 és 1959 között matematika–fizika szakon tanult. Egészen 1990-ig a lévai Pedagógiai Szakközépiskola pedagógusa volt, […]

A Tompa Mihály Országos pillanatai

A szlovákiai magyarság kultúrájának szerves része a felmenő szervezettségű országos műkedvelő vers- és prózamondó mozgalom, a Tompa Mihály Országos Verseny. A verseny az évtizedek során versénekléssel bővült, valamint a lírai színpadok műfaját is visszavonzotta a maga keretébe. Szervezője a Csemadok, kivitelezői leginkább az iskolák, hiszen azok növendékeikből kerülnek ki a versenyzők. A Csemadok Országos Tanácsa […]

A Tompa Mihály Országos Verseny pillanatai: Farkas Melinda

Az énekelt versek kategóriájában indult Farkas Melinda (Fél) a XXII. Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondók, Énekelt Versek és Lírai Színpadok országos döntőjén 2013-ban. A kísérőrendezvények sorában nagy sikert aratott a spontán utcazene a művelődési ház előtti sétányon, ahol nem csupán a versenyszámot, hanem akár egész műsorukat is előadták, akiknek vérükben van a zene.   […]

A Tompa Mihály Országos pillanatai

A 2012. évi, XXI. Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondók, Énekelt versek és Lírai színpadok versenyén Rimaszombatban a IV. kategória – PRÓZA győztese Patócs Mária (Nyitra)– felkészítő: N. Tóth Anikó. Homoly Erzsó felvétele. ____________ A szlovákiai magyarság kultúrájának szerves része a felmenő szervezettségű országos műkedvelő vers- és prózamondó mozgalom, a Tompa Mihály Országos Verseny. A verseny az évtizedek során […]

A Tompa Mihály Országos pillanatai

2016-ban az I. kategória prózamondói között indult Gerencséry Erik a marcelházi MTNY Alapiskolából. Csukás István: Hogyan fogtam el Settenkedő Tódort? című művének részletét adta elő. Aranysávos minősítéssel az első helyen végzett. Felkészítő tanár: Gál Lívia. A Tompa Mihály Országos Verseny XXV. évfolyamának döntőjét 2016. április 28–30. között rendezték meg Rimaszombatban. Kamera: Urbán Csongor __________ A szlovákiai magyarság kultúrájának szerves része a felmenő szervezettségű […]

Melletted – a For You acapella együttes új dalát ajánlja

Szeretettel ajánljuk a For You együttes rajongói, kedvelői figyelmébe legújabb dalukat! A felvidéki Pentatonix-nak is nevezett For You együttes és a Britt X-Factor elődöntőse, Martin Harich közös szerzeménye a „Right Beside You“ (Melletted) című szerelmes dal, melynek érdekessége, hogy semmiféle hangszer nincs benne, csak acapella szólal meg. 6 különleges emberi hang találkozásának az eredménye. A […]

A Tompa pillanatai – Janikovszky Évára emlékezve

Janikovszky Éva munkásságát bemutató vándorkiállítást is láthattunk Rimaszombatban a Tompa Mihály Országos Verseny idején a művelődési házban a kísérőrendezvények sorában. Az emlékkiállítás a Móra Könyvkiadó Zrt., a Pozsonyi Magyar Intézet és a Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesületének közös szervezésében, az író halálának 15. évfordulója kapcsán. Születésének 95. évfordulója alkalmából most újra közzétesszük 2018-ban forgatott felvételeinket. A […]

Castaway (2020) – 3D animációs film

Castaway (2020) – Magányos lány él valahol messze, az égben, messze a világtól, a földtől, amely félelemmel tölti el. Egy napon egy váratlan látogatás úgy felforgatja napi rutinját, hogy a végén leereszkedik a felhők közül. Rendezők: Marie Gauthier, Léopoldine Perdrix, Margo Lopez, Vincent Carrette, Rachel Bosc-Bierne, Flore-Anne Victor, Simon Fabbri Zeneszerző: Nicolas Montaigne Violon: Marine […]

A Tompa pillanatai – Galamb Krisztián, Sipkai Eszter és Greman Dorka

Galamb Krisztián (AI és Óvoda, Ragyolc. Felkészítője: Farkas Katalin), Sipkai Eszter (Gimnázium, Tornalja. Felkészítője: Mgr. Lukács Veronika) és Greman Dorka (MTNYAI, Tejfalu. Felkészítője: Nagy Myrtil) a XXII. Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondók, Énekelt Versek és Lírai Színpadok versenye országos döntőjén 2013-ban.       ____________ A szlovákiai magyarság kultúrájának szerves része a felmenő szervezettségű […]

Földessy Margit 75

Földessy Margit Balázs Béla-díjas magyar színésznő, a Földessy Margit Színjáték- és Drámastúdió vezetője ma ünnepli 75. születésnapját. Földessy Margit művészcsaládba született. Édesapja, Földessy Géza színész, színházi rendező és színigazgató, édesanyja a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Komlós Juci. Miután édesapja disszidált, anyai nagyapja, Komlós Vilmos – a Hacsek és Sajó Sajója – töltötte be a családban az […]

A Tompa pillanatai – Gál Ádám Vajk (2014)

A hetényi alapiskolából érkezett a 2014. évi versenyre Gál Ádám Vajk, aki az I. kategóriában indult Szilágyi Domokos: Tréfás mese című versével. Felkészítője Mgr. art. Kiss Szilvia volt. ____________ A szlovákiai magyarság kultúrájának szerves része a felmenő szervezettségű országos műkedvelő vers- és prózamondó mozgalom, a Tompa Mihály Országos Verseny. A verseny az évtizedek során versénekléssel bővült, valamint a […]

A Tompa pillanatai – Bazár György Orwellt mond (2015)

George Orwell: 1984 című művéből 2015-ben a XXIV. Tompa Mihály Országos Verseny döntőjében Bazár György, a kassai Márai Sándor MTNY Gimnázium és Alapiskola diákja a IV. kategória prózamondóinak sorában adott elő részletet, ezüstsávos helyezést érve el. ____________ A szlovákiai magyarság kultúrájának szerves része a felmenő szervezettségű országos műkedvelő vers- és prózamondó mozgalom, a Tompa Mihály […]