Szomjas György ezzel a filmmel alkotta meg a Kelet-Európába áthelyezett, első magyar westernt, az easternfilmet. Az 1830-as évek betyárvilágában játszódó történet főhőse a börtönből megszökő Farkas Csapó Gyurka, aki visszatérve a karcagi pusztákra bosszút áll az őt feladó embereken. Elfogásával egykori barátját, Mérges Balázs csendbiztost bízzák meg. A Farkas Csapó Gyurkát alakító Đoko Rosić először szerepelt magyar filmben, mondhatni Szomjas fedezte fel a magyar nézők és filmkészítők számára. A film forgatása alatt azonban rájött, Rosić túl jó ember betyárnak, így a Rosszemberekben már jószívű csendbiztosként látható.

Szomjas elmondása szerint a western-filmek hagyományos eszközeivel dolgoztak, mint a jellegzetes képvágások,

a feszültségteremtésnek a műfajban kikísérletezett klasszikus képi elemei. És természetesen van üldözés, ménes, vágták, lólopás, verekedés.

Más kritikusok pedig Sergio Leone hatását emelték ki az easternekben, különös tekintettel a lelassult elbeszélésmódra, a realista megjelenítésre, nem visszariadva az erőszakos elemek ábrázolásáról sem.

Kopaszkutya (1981)

E filmszatíra alkotói kiváló érzékkel ismerték fel, hogy az éppen csak megtűrt magyar rockzenészek világa ideális filmes alapanyag, és Szomjas György filmjének értékét emeli, hogy a magyar rockszcéna valódi szereplői, egész pontosan a P. Mobil és a Hobo Blues Band tagjai keltik életre a fiktív Kopaszkutya (eredetileg Colorado) zenekar történetét. A film hangsúlyozottan fikció, ám számos egyezés volt a valósággal, olyannyira, hogy sokan elhitték, ez a film a Hobo Blues Band igazi története, pedig nem. A Főnököt alakító Schuster Lóránt például úgy nyilatkozott 2011-ben a Quartnak:

Én alapjáraton nem szoktam állandóan vakarni a seggemet, csak a forgatókönyv kedvéért csináltam a filmben, és ez tetszett az embereknek.

Amit ehhez Szomjas hozzátett, az az, hogy egy teljesen vállalható rockfilmet rendezett a sztoriból, egy külvárosi magyar rockzenekar karriertörténetét elmesélve, hitelesen bemutatva a lehetőségekhez képest a közeget és a kort, és remek figurákat talált a filmhez. Bemutatta az akkor csak a hivatalos kulturális élet perifériáján vegetáló csöves szubkultúrát, és ennek köszönhetően is a film nagy siker lett. Szomjast egyébként is egész karrierje során foglalkoztatta a külvárosi, munkáskörnyékek élete, ezt pedig sikerrel hozta össze a rockzenei miliővel. A film pedig külföldön is sikert aratott, nem véletlenül írta egy olasz filmesztéta, Filippo d’Angelo a Filmkultúra folyóiratban lefordított írásában, hogy a Kopaszkutyának nem csupán szociológiai dokumentum-értéke vitathatatlan, hanem a kelet-európai filmekben szokatlan témaválasztásával elkerülhetetlenül felkeltette a nyugatiak kíváncsiságát is.

Könnyű testi sértés (1983)

Szomjas negyedik, a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában debütáló játékfilmje mintha a Budapesti Iskola hagyományát folytatná, és a fikciós és a dokumentarista jelleg között mozogna. A megtörtént eseményt feldolgozó, eredeti helyszíneken, részben amatőr színészekkel forgatott Könnyű testi sértés a hetvenes-nyolcvanas évek lakáshiányról és annak a magánéletre gyakorolt hatásáról szóló filmekhez (Családi tűzfészek, Ajándék ez a nap) kapcsolódik, mégis, különbözik azok hangulatától. A rendező így mesélt a Film Színház Muzsikában a film alapötletéről:

Az alapjául szolgáló történetről — egy börtönből hazatérő srácot felesége és annak újsütetű élettársa kiüldöz kényszerűen közös lakásukból, visszajuttatva őt oda, ahonnan nemrég szabadult — az Esti Hírlapban olvastam. Utánaeredtem a valóságos eseményeknek, s — az időközben disszidált lányt kivéve — felkerestem a szereplőket, elbeszélgettem velük.

A történet folyamatos kommentálásával és a nézői szemszög váltogatásával Szomjas elidegeníti, és egyben arra bírja a nézőt, hogy ne csak egy álláspontnak higgyen, hanem mindegyiken gondolkodjon el. Az Eperjes Károly, Andorai Péter és Erdős Mariann alkotta szerelmi háromszög nemcsak a szocialista lakásviszonyokat kritizálja okosan, de a lerobbant, külvárosi miliő (jelesül a nyolcadik kerület) ábrázolása korszakhatár Szomjas pályáján, és megelőlegezte a Falfúró és Roncsfilm világát. Sőt, ezt a három filmet trilógiaként is szokás emlegetni.

Falfúró (1985)

A Falfúró tovább gyarapította azoknak az – egyelőre(?) kis számú – filmeknek a sorát, amelyek mesélni képesek a jelenről

– írta a Filmvilágban Reményi József Tamás 1986-ban. És Szomjas György filmje a maga játékos módján tényleg a Kádár-korszakbeli kisember vágyait és gyötrelmeit énekli meg, a családjával egy panellakásban élő Gézáét, aki arról álmodik, hogy egy nap elemelkedik a toronyházak legtetejéről, és ott lebeg súlytalanul. Ha ezt nem is válthatja valóra, eldönti, hogy saját lábára áll és önálló vállalkozásba kezd. Elhatározza, hogy falfúró lesz, amit közöl is feleségével. A film sok tekintetben folytatása a két évvel korábbi Könnyű testi sértésnek, ugyanúgy több szemszögből mutatja be a történetet.

Maga Szomjas is már két évvel korábban így beszélt az akkor még csak tervként létező filmről:

Az egyik témám kicsit a mostani filmem folytatása. A cselekmény ezúttal is néhányszereplős, napjainkban játszódik, a különbség viszont, hogy főhősöm ezúttal aktív, kezdeményező ember. Az ő vállalkozásának sorsát kísérném végig egy szerelmi három- vagy négyszöghelyzetbe ágyazva.

A falfúrásban kiteljesedni próbáló Gézát Bán János, feleségét pedig Szirtes Ági alakítja, és a film már elrugaszkodik a szocialista rendszer bemutatásától, hiszen ez már az átmenet, a géemkázás, az ügyeskedés világa.