Akartok látni-hallani valami szépet?

A kép illusztráció – az iskola honlapjáról

Akartok látni-hallani valami szépet? Akkor ajánlom ezt a csodát, amely az Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola keretében született.

Guti Szilvia készítette ezt a videót az Igazgyöngyös gyerekek rajzaiból igazi tavaszi hangulatban.
 
Zene: Common Vibe x Várkonyi Csibészek: Lekapcsolom a villanyt (Bajdázó feldolgozás)
 

„Művészeti iskolánk 2000 óta működik, hat településen (Berettyóújfalu, Komádi, Magyarhomorog, Körösszakál, Körösszegapáti, Biharkeresztes).

Tanévenként 550-600 tanulónk van, akik nagy része (nagyjából 70 százaléka) hátrányos helyzetű, és ezen belül is kiemelkedően magas a halmozottan hátrányos helyzetű, zömében roma tanulók létszáma (300 fő).

Képző és iparművészeti ágon oktatunk, délutánonként utazva a településekre, a gyerekekhez. Tanszakjaink: grafika-festészet, szobrászat és kerámia, fém- és zománcműves, környezet- és kézműveskultúra.

Iskolánk módszertana jelenleg az úgynevezett hármasfókuszú vizuális nevelésen alapul. Azért hármasfókuszú, mert a gyermekközpontú vizuális nevelés mellett hátránykompenzációval és szociális kompetenciafejlesztéssel egészítettük ki. Minden tanórán, feladatba ágyazottan mindhárom fókusz teljesül. A módszer sikerességét a felszabadult és magával ragadó órák mellett hazai és nemzetközi rajzpályázati eredmények igazolják, az Igazgyöngyök évente 500-nál is több díjat nyernek.”

Emberfeletti? – inkább emberséges, elkötelezett, tiszteletet érdemlő és sikeres munkát végeznek ott a vezetők, egyikük L. Ritók Nóra, aki maga is kiváló képzőművész.

L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy alapítója friss diplomás tanárként egyik első óráján azzal szembesült, hogy az egyetemen szerzett tudása nem lesz elég egy olyan osztályban, ahol a gyerekek többsége hátrányos helyzetű, túlkoros – egyszóval: problémás.

Egy kevésbé elhivatott pedagógus talán felemelte volna a hangját, hogy figyeljen rá ez a csapatnyi „macerás” gyerek, akiket általában mindenki került vagy elutasított, hiszen ilyenkor már nehéz beavatkozási pontokat, motivációt találni. Nóra ezért fogta magát és elővette a másik szenvedélyét: leült rajzolni. Mivel kézenfekvő megoldás volt, a gyerekeket kezdte el rajzolni, akik először csak meglepődve nézték az elkészült rajzokat, aztán megdicsérték és végül kedvet kaptak, hogy ők is csináljanak valamit.

Elkezdődött a közös munka.

Olyan feladatokat talált ki, amelyek hamar sikerélményhez juttatták a gyerekeket, ami nyilván azzal járt, hogy jól érezték magukat az órákon, ezért már szívesen mentek a délutáni szakkörre is. Nem az volt a cél, hogy művészek távozzanak a foglalkozások után, de a művészet eszközeivel kellett előcsalogatni a hatékonyságot, az odafordulást.

A jelenlegi munkánk alapjait jelentette ez a felismerés: a rajz, az alkotás nemcsak a vizuális kommunikáció miatt fontos, hanem annál sokkal lényegesebb személyiségfejlesztő folyamat, amelynek hatása minden tevékenységben megmutatkozhat.

1999-ben Berettyóújfaluban megalakult az Igazgyöngy Alapítvány, és 2000-ben megnyitotta kapuit az Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola.

Ismerkedjetek meg vele: 

Kapcsolódó:

Magyar gyermekrajz kiállítás nyílik Rómában, 2017

Elképesztő! Pár nap alatt összejött az Igazgyöngy Alapítványtól elvont állami támogatás összege!