Nagy László: József Attila!

Nagy László költői pályájának kritikus időszakában, 1962 körül írta József Attilához címzett versét, mely 1965-ben a Himnusz minden időben című kötetben látott napvilágot. 1956 után a hivatalos kultúrpolitika „antiszocialistának” bélyegezte úgy Nagy Lászlót, mint lírai alkotásait, ezért versei 1965-ig nem jelenhettek meg. A silentium idején keletkezett művek a fojtogató politikai közegben igen gyakran a költői […]

52. Kazinczy Napok • Nyíri Péter: Kazinczy Ferenc emlékezete Széphalmon

Kassai Csemadok: „Alkalmazkodva a körülményekhez, a tavaly elmaradt 52. Kazinczy Napokat »áthoztuk« márciusra, és az online térben tartottuk meg Kazinczytól Máraiig címmel. A két hétig tartó, sokrétű rendezvényen színvonalas nyelv-és irodalomtörténeti előadások hangzottak el, valamint egy exkluzív videó került bemutatásra, amelyben – Márai Sándor életének epizódjai mellett – ismert színészek és újságírók mondták el kedvenc […]

„Örömmel jövök örökké” • Elhunyt Haszmann Pál Péter

Elhunyt Haszmann Pál Péter erdélyi népművész, helytörténész, a csernátoni Haszmann Pál Múzeum nyugalmazott vezetője – adta hírül a Transindex.ro portál. Mezőgazdasági középiskolát Kézdivásárhelyen, líceumot Szászrégenben végzett. Előbb mezőgazdasági technikus Kőhalomban, Szászrégenben, 1971-től a kézdivásárhelyi múzeum alkalmazottja, 1973-tól a Sepsiszentgyörgyi Megyei Múzeum részlegeként működő Csernátoni Tájmúzeum vezetője. Könyvtártörténeti, néprajzi, településtörténeti adatközlései, a sepsiszentgyörgyi textilgyár csernátoni bedolgozóiról írt értekezése, jelképmegfejtései a Művelődés, Aluta, Fórum, Korunk hasábjain jelentek […]

A magyar költészet napjára

1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünneplik a magyar költészet napját. A budapesti Gát utcában – József Attila szülőházában – 1964. április 11-én kiállítás nyílt a Petőfi Irodalmi Múzeum szervezésében. Beszédet mondott többek között Kassák Lajos, és ott volt a költő testvére, József Eta is. József Attiláról azóta is rengeteg szobor és emlékmű emlékezik […]