Tsízió: Jézus Krisztus Szupersztár

A nagy sikerű Hair musical után a galántai Kodály Zoltán Gimnázium Tsízió csapata ismét egy nagyot mert álmodni. A musicalvilág legnagyobb géniuszának, Andrew Lloyd Webbernek örökérvényű klasszikusát, a Jézus Krisztus Szupersztárt álmodták színpadra. Igaz, az álom kicsit tsíziósra sikeredett. „Kicsit modernebb, dinamikusabb, mint az alapmű, de fiatalos művünk reméljük, nemcsak a fiatalokat szólítja meg, hanem […]

Katona József Színház: Széljegy • AJÁNLÓ

Április 4-én a Katona József Színház Széljegy című előadását nézhetitek meg online bárhol a világon!    Spiró György megtörtént esetet, két egykori osztálytárs történetét dolgozta fel drámájában. Az egyikük dörzsölt ügyvédnő lett, a másikuk műszaki fordító. Az egyiknek három gyereke és rengeteg pénze van, a másiknak nincs pénze, és egyedül neveli az örökbe fogadott fiát. […]

A húsvét mágiája

A húsvét megünnepléséről már a III. századból vannak adataink, azonban az ünnepet nem mindenütt tartották egy időben. Bár a nicaeai zsinat i.sz. 325-ben a többségben levő nyugati vélemény alapján elhatározta, hogy húsvét ünnepe a tavaszi napéjegyenlőség (márc. 21.) után következő holdtölte utáni vasárnap tartassék – amely mindig a márc. 22-e és ápr. 25-e közötti időre […]