TÁTRAI BAND Raktárkoncert 2020 (Teljes koncert)

Természetesen mint nagyon sok koncertet, amit a járvány alatt ingyen hozzáférhetővé tettek, ezt is eltüntették. Helyette van egy „Így készült” videó…

Fesztivál- és koncertélmény, új formában. Az elmaradt előadások helyett a magyar zenei élet kiválóságainak koncertjeit már tavaly online sugározták, így pótolva a fellépések élményét. Aki lemaradt, utólag pótolhatja.

A Tátrai Band 1987-ben alakult magyar jazz-rock zenekar. Névadója az együttes vezetője: Tátrai Tibor. Az együttes énekese Charlie.

Tátrai Band

Talán sosem jut eszébe Tátrai Tibornak, hogy saját zenekart alapítson, ha nincs Kovács Tamás basszusgitáros, a Tátrai-Török Tandem zenekar harmadik zenésze, ugyanis ő találta ki a Tátrai Band-et.

Az első formáció 1987-ben indult el a Szerencsekerék című albummal, amelyen lendületes, hard rock zenét játszottak. A Vertig József énekessel felálló csapat azonban akkor még nem forrta ki magát, de két évvel később új fejezet kezdődött a Tátrai Band történetében.

A zenekar pályafutásának következő szakasza 1989 és 1999 között volt. A Griff zenekarba távozó Vertig József helyett a régi zenésztárs, Horváth Charlie lett az új frontember, s Papp Tamáshoz és Kovács Tamáshoz még Pálvölgyi Géza billentyűs is csatlakozott. A siker még így sem jött azonnal, csak amikor 1991-ben megszületett a New York című dal. Ettől kezdve viszont nem volt megállás. A sikeres országos turnék végállomása rendre a telt házas Budapest Sportcsarnok vagy a Kongresszusi Központ volt. Az időközben változó tagságú Tátrai Band egymás után készítette albumait, melyek közül több aranylemez lett.

A zenekar teljesen egyéni hangzást hozott létre. Ennek alapja a két zeneszerző, Tátrai és Pálvölgyi sajátos, egymást remekül kiegészítő zenei világa volt. Ehhez jött az együttes igen képzett tagjainak közös megszólalása, s Charlie különleges orgánuma. Távozásáig Kovács Tamás, később Hetesi Péter Pál (külsősként) jegyezte a szövegeket.

Az alapító Kovács Tamás 2003 karácsonyán elhunyt – nem sokkal azután, amikor felmerült, hogy újra együtt muzsikáljon. 2009-ben ünnepelte a 20 éves évfordulóját az együttes, melyet egy jubileumi koncerttel ünnepeltek meg december 18-án a Papp László Budapest Sportarénában.

Tavaly a Raktárkoncertek sorozatban muzsikáltak. 

Illúziók nélkül /Pálvölgyi – Tátrai – Kovács/
Ördögi szimpátia /Jagger – Richards – Kovács/
Utazás az ismeretlenbe /Pálvölgyi – Tátrai – Kovács/
Titkos szerelem /Pálvölgyi – Tátrai – Kovács/
Valahol, valamikor /Pálvölgyi – Tátrai – Kovács/
Az utolsó dominó /Pálvölgyi – Tátrai – Kovács/
A bulinak vége /Pálvölgyi – Tátrai – Kovács/
Hajnali szél /Pálvölgyi –Tátrai – Kovács/
New York /Pálvölgyi – Tátrai -Kovács/

KÖZLEMÉNY:

A „CSAK A ZENE VAN” KONCERT IDŐPONTJÁBAN VÁLTOZÁS KÖVETKEZIK!
„Kedves Közönségünk! Mindannyiunk egészsége és biztonsága érdekében a 2021. április 3-ra tervezett Charlie Band – Tátrai Band: „Csak a zene van” című koncertet új időpontokban rendezzük meg.

Az új dátum: 2021. november 6.

Az eredeti dátumokra megvásárolt belépőjegyek ÉRVÉNYESEK az új időpontokra, az alábbiak szerint:
Ezzel kapcsolatban semmiféle tennivalójuk nincs, de javasoljuk, hogy most írják rá a meglévő jegyükre,
valamint naptárukba és telefonjukba is jegyezzék be az új időpontot.

Várjuk a találkozást 2021 novemberében, és reméljük a biztonságosabb és egészségesebb időket.

Vigyázzanak magukra, maradjanak otthon!

ShowTime Budapest Kft., Horváth Charlie, Tátrai Tibor”

 

https://youtu.be/Dx99vnkXKLg

Forrás: WideVisionPictures