Elhunyt a magyar jazz úttörője, Gonda János

0 nézet

0 szereti

Gonda János évtizedeken keresztül a magyarországi dzsesszoktatás és dzsesszélet egyik legfontosabb alakja volt. A budapesti Zeneművészeti Főiskolán szerzett zenetudományi, majd zongoraművészi diplomát. 1965-ben megszervezte a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola dzsessztanszakát, amely a műfaj elismerésével 1990-ben főiskolai, majd egyetemi rangra emelkedett. A Liszt Ferenc Zeneakadémia dzsessz-tanszékét 1997-ig vezette.

1965-ben ő írta az első magyar nyelvű dzsesszelméleti- és történeti munkát, két évtizeden át szerkesztette a Jazz című szaklapot, 1993-ban megalapította a tatabányai Nemzetközi Kreatív Zenepedagógiai Intézetet. Az általa fejlesztett zenepedagógia módszerben komoly szerepet kapott az improvizáció. Ahogy egy interjúban elmondta, a gyermekekben természetesen van jelen a rögtönzési készség, és a világ legtöbb kultúrájában átszövi egymást az improvizatív muzsika és a komponált zene. Ám a rögtönzésre a hagyományos zenetanítás nem fordít elég figyelmet, csak rögzített műveket tanít, ezzel gyengítve a kreativitást.

Zongoristaként és zeneszerzőként is elismert volt, komponált musicalt, táncjátékot és szimfonikus dzsesszművet is. Lemezei közül a legismertebbek az 1975-ös Sámánének, a Vonzások és választások (1980), a Solo Piano (1980), a Keyboard Music (1985), és a Képek, emlékek (1999).

A művei közül a filmzenéi érték el a legszélesebb közönséget, az ő dalai szólnak egyebek között a Nappali sötétség (1963, rendező Fábri Zoltán), a Sodrásban (1963, Gaál István, Sára Sándor), az Apa (1966, Szabó István), a Szerelmesfilm (1970, Szabó István), a Horizont (1971, Gábor Pál) és a Déryné, hol van? (1975, Maár Gyula) című filmek jelenetei alatt.

Több zeneelméleti és -történeti munkát is publikált, ezek közé tartozik a Jazz. Történet, elmélet, gyakorlat (1965), a Mi a jazz? (1982), A populáris zene antológiája. Tanári segédkönyv az iskolai ének és a zeneiskolai oktatáshoz (1992), valamint a Jazzvilág (2004).