Elhunyt a magyar jazz úttörője, Gonda János

  A Széchenyi- és Erkel-díjas zenepedagógus, zongoraművész, zeneszerző, a magyar dzsesszélet meghatározó alakja 89 évet élt. Gonda János zenéjét több filmből is ismerheti a magyar közönség, de zenetörténeti és oktatói munkássága is úttörő volt. Gonda János évtizedeken keresztül a magyarországi dzsesszoktatás és dzsesszélet egyik legfontosabb alakja volt. A budapesti Zeneművészeti Főiskolán szerzett zenetudományi, majd zongoraművészi […]

A „törökök atyja”: Atatürk

140 éve született Mustafa Kemal Atatürk – 1934. november 24-éig Gazi Mustafa Kemal Paşa (a gazi szó jelentése: hős) – török katona és államférfi, a török függetlenségi háború hőse (ezért kapta a Gazi nevet), a Török Köztársaság megalapítója és első elnöke. 1934-ben a Török Nemzeti Országgyűlés adományozta neki vezetéknevét, melynek jelentése: a törökök atyja. Pályafutását […]

Aki soha egyetlen szerepet se mondott le: Kiss Manyi

Kiss Manyi 1911. március 12-én, azaz 110 esztendeje született az erdélyi Magyarlónán, de már csecsemőként Zágonba vitték, ahol nagynénje és férje fogadták örökbe. Boldog gyermekkora volt, amelyre mindig szeretettel emlékezett vissza. Kisgyermekkorában zongoraművésznőnek készült, de már tizennégy évesen a kolozsvári Izsó Miklós féle színitanodába jár, első szerepeit is itt kapta. 1926-tól Kolozsvárott, 1928-tól Miskolcon, majd […]

Ideiglenesen Eduard Heger pénzügyminiszter veszi át Krajčí posztját

Igor Matovič miniszterelnök, Marek Krajčí (OĽaNO), egészségügyi miniszter és Eduard Heger pénzügyminiszter tájékoztatója. Ideiglenesen Eduard Heger pénzügyminiszter veszi át Krajčí posztját. Zuzana Čaputová államfő péntek délután átvette a pozsonyi elnöki palotában Marek Krajčí (OĽaNO) leköszönő egészségügy-minisztertől a felmondólevelét. A tárca irányításával ideiglenesen Eduard Heger (OĽaNO) pénzügyminisztert bízta meg.

Liza Minelli 75

Liza Minnelli 1946. március 12-én született Vincente Minnelli rendező és Judy Garland gyermekeként. Garland volt az Óz, a csodák csodájának sztárja 1939-ben. Liza később hozzáment ifj. Jack Haley-hez, akinek apja, Jack Haley a bádogembert játszotta a filmben… Főiskolai tanulmányait a Sorbonne-on végezte Párizsban. Ezután a Herbert Berghof Stúdióban tanulta ki a színészetet. 1963-ban a Broadwayon […]