Verseit csupán négy évvel halála előtt jelentették meg
Haraszti Mária
200 éve halt meg John Keats, a „Szépség Költője”. Az angol romantikus költészetnek Geroge Gordon Noel Byron és Percy Bysshe Shelley mellett a 195 évvel ezelőtt, 1821. február 20-án meghalt John Keats volt a harmadik legismertebb, legnagyobb alakja.
Első verseskötete 1818-ban jelent meg (Versek) de nem hozott számára mást, mint kritikát és ellenérzéseket, csak úgy, mint az Endymion című négykötetes románc. Bár a sok negatív vélemény elvehette volna a kedvét a további munkától, barátainak írt leveleiből kitűnik, hogy sikerült túltennie magát ezeken, és újragondolta a költészet szerepét a társadalomban. Egy olyan új irányt képzelt el, mely a szépséget már nem a mítoszok világából meríti, hanem az emberi tapasztalat igaz valóságából.
Úgy gondolta, hogy az ember képes a szellemi és társadalmi korlátokon átlépni, sőt képes messze meghaladni azt, amit az emberi természetről gondoltak akkoriban. Visszautasította azt a konvencionális gondolkodásmódot, mely az emberi érzékelést zárt rendszerbe, „normális” keretek közé akarta kényszeríteni. Szerinte az élet annál sokkal összetettebb, kreatívabb, átláthatatlanabb. Versei sokszor a költő boldogság-keresését mesélik el, és újradefiniálják a szépség fogalmát. Az Óda egy görög vázához és az Óda egy csalogányhoz talán a legismertebb művei. A görög váza az eszköz, amely megörökíti a pillanatot: a boldogság, a vágy, az élet elevensége tükröződik a ráfestett képeken, de mozdulatlanságra, beteljesületlen öröklétre van ítélve.
Az alábbi videón a kellemes hangú brit színész, Benedict Cumberbatch szavalja az Óda egy csalogányhoz című verset. Az angolul nem tudóknak is érdemes belehallgatni, ha kíváncsiak a vers eredeti angol hangzására, melódiájára:
Keats 1818 novemberében ismerkedett meg Frances (Fanny) Brawne-val, és 1819 októberében eljegyezték egymást. Ebben az időszakban írta legjelentősebb verseit, mintha a lány múzsaként hatott volna rá, és költészete érzékletesebb és érzékibb volt bármely más korabeli romantikus költőénél. A Hyperion írását félbehagyta, amikor meghalt szeretett öccse, Tom, aki már régóta tbc-ben betegeskedett. Később ezt a művét újraírta Hyperion bukása címmel (1819). Keats ekkor meglehetősen rossz anyagi körülmények között élt, és az esküvőt nem tarthatták meg addig, míg pénzügyi gondjai nem rendeződtek, ugyanis a lány anyja megtagadta beleegyezését.
Keats rövid életében mindössze háromkötetnyi verset publikált, az utolsót 1820-ban (Lamia, Isabella, Szent Ágnes – este, és más versek), és ezekből összesen kétszáz példányt vettek meg haláláig.
Ha félelem fog el… Ha félelem fog el, hogy meghalok (fordította Vas István) Utolsó szonett Bár volnék, mint te, Csillag, oly örök – (fordította Szabó Lőrinc) A melancholiáról Ne, oh ne vágyd a Léthét s mámorúl Inkább, ha lelked méla kedve jő, A Szépség is csak Bú, mert halni vész, |
Óda egy görög vázához
Oh tünt derűk arája, íme még Édes a hallott dal, de mit a fül Oh, boldog lombsor, el nem száradó, Mily áldozatra gyűl emitt a nép? Oh, antik karcsuság, szelíd ivek, (Tóth Árpád fordításai) |
Amikor világossá vált, hogy ő is tuberkulózisban szenved, orvosa melegebb éghajlatot javasolt neki a téli időszakra. Ekkor Fanny anyja azt ígérte Keatsnek, ha visszatér külföldről, összeházasodhatnak Fannyval. 1820 szeptemberében a keserves búcsú után elutazott Itáliába egy festő barátjával, aki a végsőkig mellette maradt.
Kiemelt kép:
William Hilton festménye John Keatsről – részlet (Forrás: Wikipedia)
Szöveg: Aknai Zita: John Keats, a szépség költője
Kapcsolódó:
John Keats, az angol üstökös