ESTI VERS • Mark Szergejev: Budapest

0 nézet

0 szereti

2021. február 21. vasárnap

Jacenko Seman sorozatában Vasik László János mondja el sorozatában Mark Szergejev: Budapest című versét.

Mark Szergejev (Марк Давидович Сергеев; Jenakijeve, Ukrajna, 1926. május 11. – Irkutszk, Oroszország, 1997. június 9.) szovjetorosz író, költő, műfordító, kritikus, helytörténész gyermekeknek szóló A varázskalocsni című könyvét a Móra Kiadó a Kárpáti Kiadóval közösen jelentette meg 1975-ben. Versei magyarul az Európa Könyvkiadó gondozásában jelentek meg 1989-ben, Rab Zsuzsa fordításában.

Rab Zsuzsa verset intézett hozzá 1967-ben:

A Rőtszakállú

Mark Szergejev irkutszki költőnek

– Irkutszkban most kel a nap.
Reggelihez ül a családom.
Én meg itt… nemrég vacsoráztam.
– Az már majdnem a világvége!
Tudod-e, Mark, hogy az apám is
járt pedig ott… a ti Bajkálotokban
mosta, szegény, a zsebkendőjét…
Szél nem sodorhat messzebb madarat,
mint embert a történelem.

– Magam is: ukrajnai volnék.
Ott születtem.
Emberségre apám ott oktatott.
Ott élt nagyapám… Sokat emlegették,
mint jó embert, mint jó orvost, mint aki
segít mindenkin. Nem ismertem én már.
Kivitték, még tizennégyben, a frontra…

– Vörös szakálla volt…
– Honnan tudod?
– Szakálla? és vörös?
– Mint afféle hitetartó zsidónak.
– És katonaorvos lett? Przemyśl alatt?
– Alighanem Przemyśl alatt is.

*

A háború, a háború
kiverte az apám kezéből
Homéroszt és Cicerót.
Lábába golyó harapott.
Hevert a halottak között,
idegen mezőn,
Przemysl alatt.
Magáhoztért. Sötétedett.
(El-elcsuklott a folytatásnál mindig.)

Jöttek az orosz szanitécek.
Jöttek lézengő katonák.
Vízért tátogtam. Egyik észrevett.
Káromkodott, és belémvágta
bajonétját. Kijött a hátamon.
Még mozogtam. Fölkapta újra.
Akkor egy szálas katonaorvos
odaugrott, és félrelökte.
Nem felejtem: vörös szakálla volt.
Neki köszönhetem, hogy élek.

*

Fölfektették parasztszekérre
Valahányszor zökkent a szekér
a csámpás dűlőutakon,
a száján vér bugyogott.

Mégis elért Szibériába.
Hét vad év után mégis hazaért.
Idők jártával két gyerek
únszolta a történetért:
– Mégegyszer, onnan,
mikor odaugrott…

*

Csöndesen élt közöttünk
az a legendás Rőtszakállú.
És harminc évvel később testet öltött.
Egyszer a bombát söpörte félre
házunk fölül,
máskor garázda részeget
tuszkolt ki a szobánkból,
szögletes, lila kenyérrel kínált.
Arcát és rangját váltogatta –
tudtuk azért, hogy ő, hogy ő az:
a Rőtszakállú.

*

Apám halott.
Halott, Mark, a te nagyapád is.
Megkímélte a háború –
végzett vele a spanyoljárvány.

Már nem tudunk utánajárni semminek.
Némák az egykori tanúk.
Ülünk. Mi is csak hallgatunk.
Kívül és fölül a Barátság
rézcsattogású szólamain.