Elhunyt Đorđe Balašević

Đorđe Balašević
Đorđe Balašević (Fotó: Zoran Lončarević / RAS Srbija)

Életének 67. évében pénteken elhunyt Đorđe Balašević népszerű újvidéki szerb dalköltő és énekes.

„Mi vagyunk bűnösök, akik hallgattunk…”

1987-ben írta a Csak háború ne legyen (Samo da rata ne bude) című művét, amely akár a közeledő szörnyűségekre való figyelmeztetés is lehetett volna. A szívbemarkoló dal mégsem hatott. Az 1990-es évek balkáni polgárháborúja igen negatívan érintette.

Ettől kezdve a pacifista meggyőződésű Balašević háborúellenes dalokat írt. Kihangsúlyozta a régi, nagy Jugoszlávia erényeit és elítélte az értelmetlen háborút. Költeményeivel nyíltan szembeszállt a diktatúrával és a nacionalizmussal. Az ENSZ menekültügyi intézményében keresztül emigránsokat támogatott. A háború befejezése óta együttesével több nemzetközi koncertet tartott, főleg a volt Jugoszlávia területén.

Vasárnap valamivel 13 óra előtt az újvidéki Újtemetőben, szűk családi körben helyezték örök nyugalomra.

A zenészt tamburazenekar kísérte végső nyughelyére az Aco-Braco és a Mala riđa című dalokkal, majd a pengetősök a sírhelynél az Olivera című szerzeményt is eljátszották.