A szakértőkkel való egyeztetés után…

Befejeződött a kormányfő által összehívott szakértők egyeztető tárgyalása. Igor Matovič most nem csak az eddig neki tanácsokat adó gárdát hívta össze, hanem az összejövetelen azok a tudósok, orvosok is részt vettek, akik kritikusan álltak hozzá eddig a kormány járványpolitikájához. A tanácskozás résztvevői javaslatokat tettek a kormánynak arra, hogy hogyan lehetne javítani a járványhelyzeten, mivel a […]

Adófizetés halasztása, kettős állampolgárság …

Nem veszítenék el a szlovák állampolgárságukat azok, akik felvennék más országét – ezt tartalmazza az állampolgárságról szóló törvény módosítása, amelyet a belügyminisztérium dolgozott ki, és amelyet a kormány szerdán jóváhagyott. A változtatás lényegében nem kedvez azoknak, akik a magyar állampolgárságot akarják felvenni úgy, hogy közben Szlovákiában laknak. Számukra ezt a törvénymódosítás nem teszi lehetővé. Igor […]

Ki a felelős? Hajba kapott a kormány…

Richard Sulík azt mondta a kormányülés után, hogy csapatának egy részét átengedi az Egészségügyi Minisztérium számára, és ha Matovič nem talál jobbat Krajčí egészségügyi miniszter helyett, akkor ő maga vállalja az Egészségügyi Minisztérium irányítását. „A miniszterelnök ezt visszautasította” – mondta Sulík. Azt is hozzátette, hogy ezentúl sem szándékoznak társfelelősséget vállalni a járvány kialakulásáért. Az SaS […]

„Nem sokaság, hanem Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat…”

185 éve hunyt el Berzsenyi Dániel (1776–1836). Középbirtokos nemesi családban született. Sopronban, az evangélikus líceumban tanult, ahol inkább testi erejével tűnt ki, mint szorgalmával vagy jó magatartásával. Az apja hatalmától szabadulni akaró ifjú házasságot kötött Dukai Takách Zsuzsannával, és felesége sömjéni birtokára költöztek. A visszavonultan élő birtokos költői tehetségét a szomszéd faluban lelkipásztorkodó Kis János […]

Európa jövője a Netflixen (Tribes of Europe)

A nemrég indult német Netflix-sorozat, a Tribes of Europe egy apokaliptikus látomás Európa egy lehetséges – csöppet sem szívderítő – jövőjéről. 2074. Egy rejtélyes globális katasztrófa után háború dúl a romokban heverő Európa megmaradt törzsei között. Egy békés törzsből származó három testvér – Kiano (Emilio Sakraya), Liv (Henriette Confurius) és Elja (David Ali Rashed) – […]