Rejtélyes légköri jelenséget láttak Japánban

Helyi idő szerint vasárnap hajnalban egy óriási tűzgömb jelent meg Japán ege felett, ami pillanatok alatt bejárta az internetet. Már maga a tűzgömbök is ritkaságnak számítanak, de a videókon látható meteort már bolidának hívják a csillagászok, mivel a beszámolók szerint még hangrobbanást is keltett a térségben.   Alapvetően tűzgömböknek nevezzük azokat a meteorokat, amiknek a fényessége eléri […]

„Süllyedek!” Megmenekült Kevin Escoffier

„Süllyedek!” Tizenegy órával ennek az üzenetnek az elküldése után mentette meg Kevin Escoffier kapitányt a Vendée Globe másik versenyzője, Jean Le Cam. Hétfőn éjjel került bajba Kevin Escoffier, a Vendée Globe egyik versenyzője, miután hajója kettétört, majd elsüllyedt. Keresésére négyen indultak, de végül egy versenytársa, Jean Le Cam mentette ki az óceán ötméteres hullámai közül […]

Dalban búcsúzik Benkő Lászlótól Bródy János

»Szomorú szívvel búcsúzom egy régi játszótárstól. Ma helyezik Benkő Lászlót végső nyugalomra. Kortársak és olykor sorstársak is voltunk, néha vetélytársak, de ellenségek soha. „Bár másféle utakon jártunk, mégis értettük egymás szavát, és egymástól kérdeztünk gyakran, hogy most akkor hogyan tovább.” Bródy János« Benkő László-Bródy János: Hogyan tovább? zeneszerző: Benkő László szövegíró: Bródy János ének: Farkas […]

Eck Imre, „a tánc szobrásza”

90 éve született Eck Imre táncos, koreográfus, a Pécsi Balett alapítója. Valódi műhelymunkában készített alkotásai a 80-as évekig meghatározták a Pécsi Balett repertoárját, s ezek között a magyar és nemzetközi klasszikusok — különösen a vissza-visszatérő Bartók — mellett jó néhány kortárs magyar zeneszerző darabjára készített koreográfia is szerepelt. https://youtu.be/vbVPbIta20c

Matovič szerint néhány iskolába hétfőn visszatérhetnek a diákok

Igor Matovič eldöntötte, hogy a  tétovázó miniszterek helyett a saját kezébe veszi a diákok és tanárok próbatesztelésének előkészítését. Az oktatási minisztert eddigi próbálkozásait csak kifogáskeresésnek állította be, állítása szerint több iskolaigazgató és polgármester is készen áll a tesztelésre. Kijelentette, hogy hétfőn néhány kiválasztott iskolába visszatérhetnek a diákok, miután tesztelik a tanulókat a tanárokat és a […]

Bábelőadással hangol az ünnepekre szombaton a Komáromi Jókai Színház

KÖZLEMÉNY • Az ifjú nézőket és szüleiket várja a nyitrai bábszínház előadására december 5-én, e héten, szombaton 10 és 15 órai kezdettel a Komáromi Jókai Színház. A Mikulás-napi színházlátogatás jó lehetőség egy közös családi programra. Készüljön, hangolódjon a Komáromi Jókai Színházban az ünnepekre! A nyitrai bábszínház (Staré divadlo Karola Spišáka v Nitre) Magdalena Miteva Teremtés című, […]

Aktív lenne a Mars?

Cerberus Fossae tektonikus-vulkanikus hasadéknál folytatott kutatás egy geológiailag fiatal, valószínűleg vulkáni eredetű törmelékréteget azonosított, amit a szakemberek szerint 53-210 ezer évvel ezelőtti robbanásos vulkanizmus hozhatott létre. Ha a mostani kutatás eredményeit megerősítenék, az arra utalna, hogy a Mars ma is aktív vulkanizmussal rendelkező bolygó, még akkor is, ha a nagyobb kitörések között akár több millió […]

A Hold felszínén sepreget a Csang’o-5 kínai űrszonda

Sikeresen leszállt a Holdra kedden a Csang’o-5 kínai űrszonda – jelentette be a kínai nemzeti űrügynökség. A szondát november 23-án indítottak útnak azzal a céllal, hogy kőzetmintákat gyűjtsön, amelyek segíthetik a tudósokat az égitest eredetének és kialakulásának megértésében.  Ma, közép-európai idő szerint a késő délutáni órákban a Csang’e-5 holdi leszállóegység felső részéről felemelkedett a mintaszállító […]

Jean-Luc Godard filmrendező 90

90 éves Jean-Luc Godard francia filmrendező. Godard azon kevés filmrendező közé tartozik, akik képesek újra és újra megújulni. Nem csak a hatvanas évek nagy korszakának volt meghatározó alakja, de a mostanában készült filmjei is a filmművészet élvonalába tartoznak, nem csupán halovány utánérzései a régieknek. Godard késői filmjei legalább olyan izgalmasak, frissek és újszerűek, mint a hatvanas években […]

A kő – holnap élő stream premier a Pesti Színházból

Talán az egész XX. század történelme elmesélhető egy család, egy ház, egyetlen kő történetén keresztül is. Marius von Mayenburg A kő című drámájában családról családra, generációról generációra hagyományozódott titkok, falakba eltemetett történetek kerülnek a felszínre, melyekkel talán megérthetünk valamit a múltunkból, de még inkább a jelenünkből. A darab magyarországi ősbemutatóját – Michal Dočekal, a Prágai […]

Rakovszky Zsuzsa 70

70 éves Rakovszky Zsuzsa költő. Videó: Bari Fatima, a királyhelmeci gimnázium diákja Rakovszky Zsuzsa: Narkomán című művét adta elő a Tompa Mihály Országos Verseny XXV. évfolyamának döntőjén, amelyet 2016. április 28–30. között tartottak Rimaszombatban. Kamera: Pálszegi Tibor Maszk és önéletrajz – A Szépírók Társasága XI. irodalmi fesztiválján, 2016-ban „Ha ma újra elmesélhetném” címmel Rakovszky Zsuzsával beszélget […]