Boldog új évet táncolnak a robotok

robotokA Boston Dynamics-nál az egész stáb összejött, hogy megünnepeljék a reményeik szerinti boldogabb év kezdetét.  Ha valaki úgy gondolja hogy a robotok csak szögletes, a filmekből megszokott gépi mozgásra képesek, alaposan meg fog lepődni… 

A vállalat robotkutyája, Spot már nem egyszer bebizonyította, hogy igen jól mozog, most a cég Atlas robotjai is csatlakoztak egy bemutató erejéig.

A Boston Dynamics két humanoid Atlas robotja, valamint a Spot és a Handle nevű robotok a The Contours együttes Do You Love Me című örökzöld slágerére ropják.

 

Már több mint tíz éve, hogy felkerült a netre a Boston Dynamics robotikai labor első videója, amin a BigDog nevű robot látható. A szerkezetet a DARPA-nak, a Pentagon védelmi fejlesztéséért felelős ügynökségének fejlesztették, ez volt a legelső az eddigi BD-féle robotból. BigDognak idővel több iterációja is készült, belőle merítkeznek a Spot és a SpotMini nevű modellek.

A céget még 1992-ben alapította Marc Raibert, a Massachusetsi Műszaki Egyetem (MIT) professzora a hadsereg támogatásából, de csak 2009-ben kerültek a figyelem középpontjába, mikor elkezdték közzétenni az emberek számára egyre ijesztőbbnek tűnő virális videókat.

robotok

You broke my heart
‘Cause I couldn’t dance
You didn’t even want me around
And now I’m back
To let you know
I can really shake ’em down
Do you love me?
(I can really move)
Do you love me?
(I’m in the groove)
Now do you love me?
(Do you love me)
Now that I can dance
(Dance)
Watch me now, hey
(Work, work)
Ah, work it all baby
(Work, work)
Well, you’re drivin’ me crazy
(Work, work)
With a little bit of soul now
(Work)
I can mash-potato
(I can mash-potato)
And I can do the twist
(I can do the twist)
Now tell me baby
(Tell me baby)
Do you like it like this
(Do you like it like this)
Tell me
(Tell me)
Tell me
Do you love me?
(Do you love me)
Now, do you love me?
(Do you love me)
Now, do you love me?
(Do you love me)
Now that I can dance
(Dance)
Dance
Watch me now, hey
(Work, work)
Ah, shake it up, shake it
(Work, work)
Ah, shake ’em, shake ’em down
(Work, work)
Ah, little bit of soul now
(Work)
Ah, shake it, shake it baby
(Work, work)
Ah, you’re driving me crazy
(Work, work)
Ah, don’t get lazy
(Work)
I can mash-potato
(I can mash-potato)
I can do the twist
(I can do the twist)
Well now tell me baby
(Tell me baby)
Do you like it like this
(Do you like it like this)
Tell me
(Tell me)
Tell me
Do you love me?
(Do you love me?)
Do you love me?
(Do you love me?)
Do you love me?
(Do you love me?)
(Now, now, now)
I’m working hard baby
(Work, work)
Well, you’re driving me crazy
(Work, work)
And don’t you get lazy
(Work)
Ah, hey hey baby
(Work, work)
Well, you’re driving me crazy
(Work, work)
Oh don’t get lazy
(Work)
 
Forrás: Musixmatch
Dalszerzők: Berry Gordy Jr.

További hasonló témájú videók