Cséfalvay Zsoltot díszdoktorává avatta az ELTE

Cséfalvay Zsolt, a pozsonyi Comenius Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára a logopédia tudományának nemzetközileg elismert kutatója. Meghatározó szerepet játszik a klinikai logopédia, a felnőttkorban szerzett neurogén beszéd- és nyelvi zavarok diagnosztikája és terápiája fejlesztésében. Afázia tárgyú publikációi orvosi szakkönyvekben jelennek meg, hatására Szlovákiában bevezették a logopédus részvételével zajló teammunka gyakorlatát az agytumor-műtétek során. Interjú az ELTE […]

Séta a Pozsonyi Kifli Polgári Társulással

A Pozsonyi Kifli Polgári Társulást 2010 decemberében alapította néhány Pozsonyban élő magyar értelmiségi. A civil kezdeményezés a századforduló többnemzetiségű Pozsonyának egyik szimbólumáról, korának méltán világhírű édességéről Pozsonyi Kiflinek nevezték el, és a többnemzetiségű Pozsony történelmi és kulturális értékeinek ápolását és népszerűsítését tűzték ki célul. A szervezet feladatai közt szerepel: a Pozsonyban élő nemzetiségek kulturális tevékenységének […]

10 éves a Magyar Interaktív Televízió

2010. november 15-én, 17 órakor indult a Szlovákiai Magyar Interaktív Televízió első adása élőben az interneten, a www.televizio.sk címen, az ANIMA Társaság fenntartásában, az AnimaPortál médiájaként. Az esemény kapcsán ezt írta akkor a Felvidék.ma portál: »Az első élő közvetítésben a Pozsonypüspöki Városi Hivatal mellett működő Határokon Átnyúló Együttműködési Központban a fotóhónap alkalmából megrendezésre kerülő Bolemant […]

20 éves az Ifjú Szivek Táncszínház • Jön az ISstream!

November 25-étől február 1-ig minden szerdán ISstream. A repertoárt folyamatosan bővítik. Jegyek válthatók ezen a linken: https://navstevnik.online/institucia/ifju-szivek/ Ízelítő a táncszínház repertoárjából. Gombaszögi táncok – ünnepi előadás a fesztivál 60. évfordulója alkalmából a nagyszínpadon, rendező Hégli Dusan (2018). Kiemelt kép: Bartók 135 – képkocka az előadásból Ifjú Szivek Táncszínház – Tanečné Divadlo

Zirig Árpád 80

Az 1940. november 16-án Győrben született költő aránylag korán, még a hatvanas években jelentkezett első verseivel, de első önálló kötete Sasok és vonatok címmel csupán 1975-ben láthatott napvilágot. Megjelentek írásai, elsősorban versei, de novellái is a magyar irodalmi folyóiratokban. 1987-ben egy pozsonyi Krím kávéházbeli találkozó* alkalmával Duba Gyula író biztatta újabb kötet kiadására. Felvételünkön a […]

ESTI VERS • Pilinszky János: Egy szenvedély margójára

Pilinszky János versét Jacenko Seman mondja el. Hallgassák szeretettel! Sorozatszerkesztő: Jacenko Seman   Egy szenvedély margójára A tengerpartot járó kisgyerek mindíg talál a kavicsok közt egyre, mely mindöröktől fogva az övé, és soha senki másé nem is lenne. Az elveszíthetetlent markolássza! Egész szive a tenyerében lüktet, oly egyetlen egy kezében a kő, és vele ő […]

ESTI VERS • Ady Endre: Lótusz

Jacenko Seman sorozatában Bajkai Barbara osztja meg Önökkel egyik kedvenc költeményét. Hallgassák szeretettel! Ady Endre: Lótusz   Lótusz-virág, lótusz-virág, Szent kelyhedet megcsókolom, lásd, Aztán felhőzni kezd a lelkem, Aztán keserü záport hullat, Lótusz-virág, lótusz-virág… Én feledésre sohse leltem, Én siratom az örök romlást, Én siratom a napkeletet, Siratom a Gangesz partját, Honnan romlásra elkerültünk, Lótusz-virág, lótusz-virág… […]

ESTI VERS • Faludy György: LV. szonett

Amikor a „mai fiatalokról” esik szó (bármikor az idők sodrában), sokszor éri őket vád, hogy nem olyanok, amilyeneknek mi szeretnénk őket. Hát nem is. Olyanok, amilyennek ők szeretik magukat – és a világot. Benne mindent, amit megtartandónak, értéknek élnek meg. Például a szép verseket. Fiatal emberek mondják el Jacenko Seman járványadta sorozatában kedves költeményeiket. Elsőként […]

Járványmese – közösségi finanszírozással

November végére tervezte a megjelentetését Tóth Krisztina JÁRVÁNYMESE című mesekönyvének a Womanpress Kiadó, Václav Kinga és Gyenes Gábor illusztrációival. A mesét Tóth Krisztina nyolcéves kislányának írta azért, hogy megértse, mi az a láthatatlan veszély, ami elől otthonainkba bezárva érezhetjük csak magunkat biztonságban. A fenti videóban Jacenko Seman és Zsoldos Andor ajánlja a könyvet. A gyerekeknek […]

Boldogság – Happiness

A rágcsálók könyörtelenek, ha a boldogságot és a kiteljesedést keresik… A rövidfilmet Steve Cutts rendezte és animálta. A Boldogság 2018-ban elnyerte a Webby-díjat a Film és videó, Animáció kategóriában.  winners.webbyawards.com Music: ‘Habanera’ by Bizet ‘Morning Mood’ by Edvard Grieg https://vimeo.com/user4630714

ESTI VERS • Bolemant László olvassa föl művét

Jacenko Seman sorozatában Bolemant László olvassa föl művét A megrajzolt idő című, Madách-nívódíjas kötetéből (Phoenix PT, 2019). A videóban és a kötetben a szerző fotói. A kötetről így ír Tóth László: „Bolemant László költészetében központi szerepet játszik az idő. Az elmúlt idő, a mindenben jelenlevő idő, az »eljövendő idő«, a fregmentált idő, a szimultán (relatív) […]