Ismerkedjenek meg vele: Joe BIDEN az USA 46. elnöke

Joe BIDEN az USA 46. elnöke és Kamala Harris Amerika első női alelnöke. A CNN amerikai hírcsatorna szerint a demokraták jelöltje már biztosan győzött Pennsylvania államban, ahol a még meg nem számolt szavazatok között már nem lehet annyi Donald Trumpra leadott, hogy megfordíthassa a versenyt.
(Ha a Telex által készített magyar felirat nem jelenik meg automatikusan, kiválasztható a lejátszó alsó sorában.)

Biden: „Itt az ideje, hogy a haragot és a kemény retorikát magunk mögött hagyjuk, és nemzetként összefogjunk.”

Pennsylvania 20 elektori szavazattal rendelkezik az elektori kollégiumban, a jelölteknek pedig 270-et kell közülük megszerezni a végső győzelemhez. Az amerikai sajtó jelentései szerint Biden korábban 253, Trump pedig 213 elektori voksot tudhatott magáénak. Azzal, hogy Biden győzött Pennsylvaniában, összegyűjtötte a szükséges számú elektor támogatását.

Joe Biden, mielőtt a Demokrata Párt hivatalos elnökjelöltjévé választották volna, két cikluson keresztül volt alelnök Barack Obama kabinetjében. Emellett ő Delaware állam leghosszabb ideig hivatalban lévő szenátora.

Donald Trump hivatalban lévő elnök egy órával ezelőtt a Twitteren azt írta, hogy a választást ő nyerte meg, méghozzá sokkal. Bejegyzését a szolgáltató azzal a megjegyzéssel látta el, hogy még egyetlen hivatalos szerv sem jelezte: megszületett a végeredmény.

Joseph Robinette „Joe” Biden, Jr. (Scranton, Pennsylvania, 1942. november 20. –) amerikai politikus, az Amerikai Egyesült Államok 46. elnöke, korábban 47. alelnöke Barack Obama elnöksége alatt, 2009. és 2017. január 20. között. Több mint három évtizeden keresztül volt Delaware állam szenátora a szenátusban. 1972-ben választották először szenátorrá. Az évek során hatszor választották újra, míg 2009-ben alelnök nem lett.

Kamala Harris 1986-ban szerzett B.A. diplomát a washingtoni Howard Egyetemen. Ezután a Kaliforniai Egyetemen jogi végzettséget szerzett 1989-ben, és 1990-ben szakvizsgázott Kaliforniában. 1990-től 1998-ig helyettes ügyész volt Alameda megyében, majd 2004-től 2011-ig a San Franciscó-i ügyészségen kapott egyre fontosabb megbízásokat. 2011-től 2016-ig Kalifornia állam igazságügyminisztere (Attorney General) volt. 2016-ban a Demokrata Párt jelöltjeként sikerrel indult a szenátusi választáson, és 2017. január 3-a óta képviseli államát a washingtoni Szenátusban. Mandátuma 2023. január 3-án jár le.

További hasonló témájú videók