Ezra Pound (1885–1972)

135 éve született Ezra Pound amerikai költő, műfordító, kritikus, szerkesztő, a vorticizmus megteremtője, a huszadik század egyik legnagyobb hatású szerzője.

Az Idaho állambeli Hailey-ben született, Pennsylvaniában nevelkedett. A Hamilton College-ban és a Pennsylvania Egyetemen tanult. Egyetemi évei során ismerkedett meg William Carlos Williams-szel és Hilda Doolittle-lel. A Wabash College-ban kezdett tanítani, ám négy hónap után (erkölcstelen viselkedés vádjával) elbocsátották.

1908-ban Velencébe ment – itt jelent meg még ebben az évben A Lume Spento (Kialvó fénynél) című verseskötete. Ezután Londonba költözött, ahol megismerkedett W. B. Yeatsszel, R. Frosttal, James Joyce-szal és T. S. Eliottal. Szervezte az irodalmi életet, segítette költőtársai újszerű törekvéseit, illetve a Poetry európai szerkesztője lett. R. Aldingtonnal, Hilda Doolittle-lel és Amy Lowell-lel létrehozták az imagista költőcsoportot. 1914-ben egy nézeteltérés miatt kivált a mozgalomból, s vorticizmus néven új irányzatot alapított.

1920-tól 1924-ig Párizsban élt. 1925-ben Olaszországba utazott, 1928-tól Rapallóban telepedett le, itt élt 1944-ig. Gazdaságfilozófiája – amit a Cantók-ban is kifejtett – Mussolini fasiszta rendszerének hívévé tette. A háború kitörésekor a római rádióban Amerika-ellenes beszédeket tartott. 1944-ben letartóztatták, majd egy évre rá az Egyesült Államokba szállították, ám nem állították bíróság elé, mert elmebetegnek nyilvánították.

1949-ben Bolingen-díjat kapott. Neves kortársai közbenjárásával 1958-ban kiengedték. Ezután Olaszországba ment, utolsó éveit Velencében töltötte.

Videó: Ezra Pound olvas fel 1920-ban kiadott Hugh Selwyn Mauberley című, 18 önálló költeményből álló kötetéből, melyet az író Londontól való búcsúzásának is tekintenek.

Kapcsolódó:

Ezra Pound, a különc