A Bambi írója egy magyar származású osztrák, Felix Salten

Felix Salten, azaz Salzmann Zsigmond magyar származású osztrák író 75 éve hunyt el ezen a napon. Nevét 1923-ban írt munkája, a Bambi tette világhírűvé. Németországban 1936-ban betiltották a könyveit. Két évvel ezután Bécsből menekülnie kellett és a svájci Zürichbe költözött.

Pesten született, majd háromhetes korában családja Bécsbe költözött. 1887-től hírlapíró Bécsben; 1890-től 1892-ig szerkesztője volt az Allgemeine Kunst-Chroniknak, melybe az irodalmi rovatot is írta; azután a Wiener Allgemeine Zeitung szerkesztőségébe lépett. Ezeken kívül munkatársa volt a Frankfurter Zeitung, N. Illustrirte Zeitung, a Gartenlaube és a Freie Bühnenek.

1902-ben Émile Zoláról írt nekrológja ismertette meg nevét a szélesebb irodalmi körökkel, majd hamarosan elismert kritikusként teljes munkaidőben jelentetett meg művészeti és színházi kritikákat a bécsi sajtóban. 1901-ben megalapította Bécs első, de rövid életű irodalmi kabaréját. 1900-ban publikálta első, rövid történetekből álló gyűjteményét. Ezután majd minden évben publikált valamilyen művet, novella- és esszégyűjteményt, utazási könyvet, regényt. Továbbra is jelentetett meg írásokat szinte az összes fontosabb bécsi lapban. 1925-ben elnöke lett az osztrák P.E.N. klubnak, mely tisztséget 1934-ig viselte.

Leghíresebb munkája a Bambi, melyet 1923-ban írt. 1928-ban fordították angolra. Az angol fordítást Thomas Mann ajánlotta a rajzfilmkészítő Walt Disney figyelmébe. 1933-ban 1000 dollárért eladta a megfilmesítési jogot Sidney Franklin rendezőnek, aki később továbbadta a Walt Disney stúdiónak. 1942-ben került a mozikba az írása alapján készített film. Később még írt más regényeket is a Bambi szereplőivel, többek közt a Bambigyermekeit és egy mókus életéről szóló regényt, a Perrit. Az állatregényeken kívül más műfajokban is megfordult, Josephine Mutzenbacher álnéven írt erotikus regényt is, mely Magyarországon Egy bécsi kurva emlékei címmel jelent meg.

Ottilie Metzl színésznővel kötött házasságából két gyermeke született, Paul és Anna-Katherina. Az 1930-as években a nácizmus előretörése miatt egyre veszélyesebbé vált az életük, Adolf Hitler 1936-ban betiltotta könyveit. Két évvel ezután Bécsből a svájci Zürichbe költözött, majd haláláig ott élt.

_____________

2014. február 27-én mutatta be a MÓRA Könyvkiadó Felix Salten: Bambi című művének új kiadását. Vendégük volt Nádori Lídia, a fordító; Lakatos István, az illusztrátor és Dóka Péter, a szerkesztő. A beszélgetést vezette: Pompor Zoltán.

 

A Bambi persze nem kerülhette el megfilmesítést: már 1942-ben elkészült, és az 5. Disney-film. Az animációs játékfilm rendezője David Hand, producere Walt Disney. A forgatókönyvet Vernon Stallings, Norman Wright, Perce Pearce, Chuck Couch, Larry Morey, Melvin Shaw, George Stallings és Ralph Wright írta, a zenéjét Frank Churchill és Edward Plumb szerezte. A mozifilm a Walt Disney Productions gyártásában készült, az RKO Pictures forgalmazásában jelent meg. Műfaja zenés filmdráma. Az animációs mozifilmet és a zenéjét Oscar-díjra jelölték.

1942. augusztus 13-án, Magyarországon 1961. július 27-én, új magyar változattal 1993. június 4-én mutatták be a mozikban.

Kép: rendező: David Dodd Hand, forgalmazó: RKO Pictures – http://port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=25741, filmkocka, https://hu.wikipedia.org/w/index.php?curid=999891