Két év a víz alatt

Két év után kivette az óceánba süllyesztett szerverközpontját a Microsoft. A furcsa adatközpont szervereit még két éve süllyesztették el a skóciai tengerpartnál a víz alá. A cég anno kísérleti jelleggel telepítette a furcsa helyre tartályba rejtett szerverparkját, hogy így puhatolja ki, mennyire is lehet jó megoldás a kiszolgálók egyébként rengeteg energiát felemésztő hűtését ilyen módon megoldani.

A Microsoft által most publikált eredmények szerint a kísérlet óriási siker volt, ami beváltotta a hozzá fűzött reményeket, miközben komoly nem várt problémát nem sikerült azonosítani végrehajtása során.

A víz alatti elhelyezés ráadásul nem csak a hűtés problémájára nyújtott megoldást, de megvédte a szervereket más negatív behatásoktól is, mint pl. az azokba a kiszolgálók közötti sétálgatás során véletlenül belebotló rendszergazdáktól.

A cég ezért most azon gondolkodik, hogy hogyan lehetne a megoldást még nagyobb méretekre skálázni, hogy hatékonyabbá tegyék azt, és nagyobb megtakarítások érhessenek el a szerverek földi adatközpontokban történő tárolásához képest.

További hasonló témájú videók