Honoré de Balzac

170 éve hunyt el Honoré de Balzac francia író. Életműve szándékában is, megvalósításában is a legnagyobb méretű irodalmi alkotás, amit ember valaha is megpróbált. Az Emberi színjáték hömpölygő regényáradatát száznegyven műre tervezte, és több mint kilencven el is készült már, amikor írójuk alig ötvenegy éves korában meghalt. A regényeknek, elbeszéléseknek ez a zegzugos rendszere, amelyben […]

Kisvárdára várva (5)

Idén 32. alkalommal kerül sor a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljára. Az eseménysorozat szervezőinek köszönhetően megosztjuk Önökkel az előzetesen készített videókat és információkat. Farkas Ibolya Poór Lili-díjas színésznő szívesen emlékszik vissza egy díjra, amit itt kapott. Hazai műhelyeink is versenybe szállnak: Henrik Ibsen Peer Gynt című drámai költeménye látható majd a csallóközi Csavar Színház és Soproni Petőfi […]

XV. Népzenei tábor gálaműsora (5.)

A Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet népzenei táborára 2020. július 29. és augusztus 2. között került sor Dunaszerdahelyen. A népi énekeseket Köles Éva, a citerásokat Borsi Ferenc és Berde Sarolta oktatta. Résztvevők: Csillagfürt népdalkör, Nagyabony (Janik Mária, Kiss Katalin), Rozmaring citera és népdalkör (Komjáti Dóra, Bombicz Ferenc, Kantár Máté, Kantár Éva, Illés Barbara), Felsővámosi Csemadok éneklőcsopoprtja […]