XV. Népzenei tábor gálaműsora (3.)

A Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet népzenei táborára 2020. július 29. és augusztus 2. között került sor Dunaszerdahelyen. A népi énekeseket Köles Éva, a citerásokat Borsi Ferenc és Berde Sarolta oktatta. Résztvevők: Csillagfürt népdalkör, Nagyabony (Janik Mária, Kiss Katalin), Rozmaring citera és népdalkör (Komjáti Dóra, Bombicz Ferenc, Kantár Máté, Kantár Éva, Illés Barbara), Felsővámosi Csemadok éneklőcsopoprtja […]

„Semmi mást nem akartam, csak utazni” • Wim Wenders 75

75 éves Wim Wenders német filmrendező, forgatókönyvíró, a nyugatnémet újhullám második generációjának tagja. Fiatalon bejárta az akkori NSZK-t és annak felsőoktatási intézményeit is: orvosi, filozófiai tanulmányokat folytatott 1963 és 1965 között Münchenben, Freiburgban és szülővárosában. 1966-ban Párizsban festészetet tanult. 1967-ben visszatért Düsseldorfba, ahol 1970-ig elvégezte a Televízió és Film Főiskolát, mellette több lapba is írt, […]

Kisvárdára várva (5)

Idén 32. alkalommal kerül sor a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljára. Az eseménysorozat szervezőinek köszönhetően megosztjuk Önökkel az előzetesen készített videókat és információkat.  Trill Zsolt Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész számára Kisvárda a felnőtten fiatalságot jelenti.  Hazai műhelyeink is versenybe szállnak: Henrik Ibsen Peer Gynt című drámai költeménye látható majd a csallóközi Csavar Színház […]