Elhunyt Kovács M. Mária professzor

Hatvanhét éves korában, július 19-én meghalt Kovács M. Mária, a Közép-európai Egyetem professzora. Kovács M. Mária egyike volt a CEU nagy alapító egyéniségeinek, elkötelezett tanár, melegszívű, szellemes, kifejezetten szarkasztikus humorú. Az egyetem volt az otthona.

A történész Budapesten született és nőtt fel, doktori címét 1987-ben szerezte. 1995-től dolgozott a Közép-európai Egyetemen. Előtte az ELTE, a Maryland-i Egyetem és a Madison-Wisconsin Egyetem (1992–1997) oktatója volt. Alapítója és korábbi igazgatója az egyetem nacionalizmus-kutatási programjának, illetve 1976 és 1984 között az Akadémiai Kiadó szerkesztőjeként is dolgozott.

Amikor megkérdezték egyszer, mi jelenti a bűnös élvezetet számára, a CEU nekrológja szerint azt mondta: hogy nem dolgozik egy egész napon keresztül. Sokat foglalkozott a nemzetközi kisebbségvédelemmel és a XX. századi önrendelkezés lehetőségeivel.

A zsidótörvényekről szóló Liberal Professions, Illiberal Politics című könyve 1994-ben jelent meg angolul, majd 2001-ben magyarul is (Liberalizmus, radikalizmus, antiszemitizmus). Középpontjában az állt, hogyan omlottak össze a liberális intézmények Közép-Európában és Magyarországon az I. világháborút követően, és hogyan öltött intézményes kereteket az idegengyűlölet és az antiszemitizmus. Genderügyi és etnikai kérdésekről szintén rendszeresen publikált.

Törvénytől sújtva című kötete, ami 2012-ben jött ki a Napvilág Kiadónál, az 1920-as numerus clausus törvény történetének részletesen dokumentált feldolgozása.

Az MTA történettudományi intézetének tudományos főmunkatársa volt, továbbá igazgatósági tag a Nyílt Társadalom Alapítvány romaprogramjánál is.

„Hatalmas veszteség ez mindenki számára”

– mondta a CEU rektora, Michael Ignatieff. 

Források: Magyar Hang, 24.hu, CEU, Politikatörténeti Alapítvány és Intézet

Videó: Az előadás 2016. október 5-én hangzott el a Politikatörténeti Intézet 1916 – A RÉGI VILÁG ÉS A RÉGI MAGYARORSZÁG UTOLSÓ ÉVE? című tudományos konferenciáján, melyre az Intézet Hadszíntér és hátország című első világháborús projektje keretében került sor.