https://youtu.be/DpXTMRqKbdQ

Dédike üzenőfala

A Galántai Honismereti Múzeum Fő utcai épületének kiállítótermében 2020. augusztus 6-án nyílik meg a Feliratos textil falvédők – nagyanyáink világának vizuális eszközei című néprajzi kiállítás, amely kivarrott falvédők gazdag gyűjteményét mutatja be és témájával a xx. századi hagyományos népi és városi lakásbelsőhöz kapcsolódik.
A kiállítás a kivarrott és a nyomtatott falvédők gazdag kollekcióit tartalmazza, amelyek egyrészt a horvátországi nekcsei Szlovák Kulturális Központ által megvalósított Feliratos textil falvédők – nagyanyáink világának vizuális eszközei című vándorkiállítás keretén belül, másrészt pedig a galántai régióból származó falvédőket bemutató önálló részben láthatóak.

A textil falvédők Közép-Európa kulturális terébe Észak-nyugat Európából, leginkább holland és német területekről jutottak. Horvát területeken, s így a horvátországi szlovákok között is, mint a háziasszonyok vizuális és nyelvi kifejező eszközei, a XIX. század végétől városi környezetben terjedtek el.

A nyitott kémények eltűnése és az épített tűzhelyekkel való helyettesítése után a falusi konyhák berendezéseinek a részei lettek. Itt a XX. század 20-as és 30-as éveiben jelentek meg. A falvédők előrajzolt mintadarabjai iparos, ún. drukker műhelyekben keletkeztek. Írásos adatok vannak arról, hogy Ilok községben alakult meg az első mintagyár R. Hoffman Első jugoszláv hímzésminták sablongyára néven, amely 1920-tól 1941-ig működött. Horvátországban a kivarrott falvédők a legelterjedtebbek a 20. század 70-es és 80-as éveiben voltak.

Gyakorlatias felhasználásuk mellett díszítő és nevelő szerepük is volt.
Nagyon kedveltek voltak és használatban maradtak mindaddig, amíg fel nem váltotta őket más praktikus megoldás, például a fali csempe.

A Galántai Honismereti Múzeum néprajzi gyűjteménye 65 kivarrott és 10 színes nyomtatással készült falvédőt tartalmaz, amelyek a galántai régió 15 településéről kerültek a múzeum  gyűjteményébe. A falvédők egyharmada a két világháború közötti időszakban készült. Hasonló számú csoportot képviselnek az 1950-es években használtak, valamint az 1960–70-es években elterjedt mintázatúak. A színes nyomtatással készült falvédők a II. világháború utáni időszakra jellemzőek. A falvédők alapanyaga fehér, gyári pamutvászon, amelyet leggyakrabban az iskoláskorú lányok, fiatalasszonyok hímeztek ki. A minták (szerelmes pár, asszony a konyhában munka közben, vallási témák, zsánerképek) a kisvárosi életről alkotott sematikus elképzeléseket ábrázolják, amelyhez gyakran frappáns felirat is párosul (pl.: Azt csicsergi a madár az ágon, páros élet a legszebb ezen a világon…, A háztartást kormányozni az asszonynak a gondja, a hozzávaló ezres bankót a férj uram hozza.)

Mozgóképek: a falvédőkkel foglalkozó események közt szemezgettünk.

A textil falvédők ma az életmódról, a divatról, az erkölcsről és az általános társadalmi értékekről forrásinformációként szolgálnak azokból az időkből, amikor keletkeztek és nagyon kedveltek voltak.

A kiállítás megtekinthető 2020.10.10-ig.

A megnyitó rendhagyó módon 2020. augusztus 6-án (csütörtökön) 16:30-tól lesz követhető online a múzeum Facebook oldalán. A tárlat ezt követően keddtől péntekig 9:00-17:00 óra között, szombaton 13:00-17:00 óra között látogatható.

További információkat a www.muzeumgalanta.sk/hu/ oldalon találnak.
ÚJDONSÁG: a Visible Promotion s.r.o. cégnek köszönhetően 2020. július 1-től az állandó és időszakos kiállítás 3D prezentáció formájában is megtekinthető a múzeum weboldalán.

Szöveg: PhDr. Danter Izabella, dr. sc. Sandra Kralj Vukšić, mag. Tatjana Buha

A videó illusztráció. Rendezte Agoi Krisztina.

További hasonló témájú videók