140 éve született Szirmai Albert

Hans Koessler legendás zeneszerzés-osztályában Szirmai Albert zeneszerző, karmester volt Kálmán Imre és Jacobi Viktor mellett az „operett-triász” harmadik tagja.

Jakab Györgyre emlékezve

Jakab György zeneszerző, dalszövegíró, énekes, a Neoton Família billentyűse 70 éve született. Először a Kis Rákfogó, majd a Winkelmayer Brass tagja volt, itt kezdett el énekelni. Hangjára hamarosan felfigyeltek és meghívták a Neoton együttesbe, ahol már dalszerzőként is debütált.

A Vajda Júlia-kiállítás megnyitója

A Szlovák Nemzeti Múzeum – Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában, a Pozsonyi Brämer-kúria kiállító termeiben 2020. július 1-jén nyitották meg Vajda Júlia festőművész kiállítását.

Tündérkert – A Csallóközi Gyermek Néptáncegyüttes (2)

A Tündérkert Művészeti Fesztivál volt az idei első nyári rendezvény Dunaszerdahelyen. A rendezvény második napján visszatért a Tündérkert a Városi Szabadidőparkba. A műsorban elsők között a Csallóközi Gyermek Néptáncegyüttes csoportjainak tapsolhatott a közönség.