Ki ér előbb a Marsra?

Újrahasznosítható űrhajó kísérletét hajtották végre kedden Kínában. Az űrhajót a dél-kínai Hajnan szigetén található Vencsang kilövő állomásról indították útjára az ország legnagyobb hordozórakétája, a Hosszú Menetelés-5B (LM-5B) segítségével, amelynek szintén ez volt az első útja.

A teszten áteső, emberszállításra alkalmas űrhajó nagyobb, mint a jelenleg használt, háromfős legénység szállítására képes Sencsou, és újrahasználható lesz. A kilenc méter hosszú modell hatfős legénység befogadására alkalmas, de két napig tartó kísérleti útján senki sem tartózkodott a fedélzetén.

A CCTV kínai hírcsatorna tudósítása szerint a kínai űrkutatási ügynökség sikeresnek nevezte az űrhajó kísérleti repülését. Más hírek szerint azonban feltehetőleg nem úgy sikerült a próbája, ahogy tervezték. A China Daily kínai pártlap szűkszavú beszámolója szerint „hiba történt” a kísérleti űrhajó szerdai visszatérésekor. A hiba mibenlétét nem közölték, ahogy további részleteket se.

Peking 2030-ig az űr-nagyhatalmak sorába akar kerülni, tervei között szerepel egy űrállomás kiépítése, valamint egy Mars-misszió is.

A háromfős legénységgel tervezett űrállomás központi elemét a tervek szerint a jövő évben állítják majd Föld körüli pályára, a most tesztelt űrhajó feladata pedig az asztronauták odajuttatása lesz. A Mars-misszióra tervezett, Tienven-1 nevű, legénység nélküli orbiter és felszíni jármű a tervek szerint idén indulna útnak. Csang Ko-csien, a kínai Nemzeti Űrhivatal vezetője szerint már júliusban felbocsáthatják, ám a Mars felszínét csupán mintegy hét hónappal később fogja elérni.

Itt jegyezzük meg, hogy a NASA űrügynökség közlése szerint a SpaceX Falcon-9 rakétája május 27-én két űrhajóst visz az ISS-re, ahová 2011. július 8., vagyis az utolsó űrsikló indulása óta először startolhat az Egyesült Államok területéről embert szállító űreszköz.

További hasonló témájú videók