Hell Miksa (1720–1792)

Selmecen született pont 300 éve. Édesapja, Mathias Cornel Hell az ottani bányák matematikusa és főgépmestere, édesanyja Julianna Staindl. A házaspárnak összesen 22 gyermeke született, Maximilian (Miksa) Rudolf volt az utolsó. Anyakönyvi bejegyzések tanúsága szerint Mathias Cornel Hellt és gyermekeit német nemzetiségűként tartották nyilván. Hell Miksa az 1750-évektől magyarnak vallotta magát, melyet levelek és hivatalos feljegyzések is bizonyítanak.

Az apa, Mathias Hell Besztercebányán rektorként működött, mikor Miksa 1738. október 18-án Trencsénben belépett a jezsuita rendbe, ahol bölcseletet hallgatott három éven keresztül. 1740-ben a rend Bécsbe küldte, további bölcseleti tanulmányokra. Itt a jezsuita obszervatóriumban, Joseph Franz igazgatósága alatt ismerkedett meg a csillagászattal. Szabad idejében a természettudományokat tanulmányozta, kezdetben a nap- és vízórák egyszerűsítésén dolgozott, az addig használt föld- és égtekék szabatosabb, célszerűbb készítésével kísérletezett. 1744-45-től kezdve kizárólag kedvenc tárgyának, az asztronómiának élt. Tervei kivitelezésében hathatósan támogatta Fröhlich Erasmus, jeles történész. Az ő befolyásának köszönhette azt is, hogy a keleti nyelvek akadémiájának igazgatója, Joseph Franz segédjének választotta csillagászati vizsgálódásaihoz, és a természettani múzeum rendezésében is igénybe vette segítségét.

1746-ban visszatért Magyarországra, s a rend lőcsei gimnáziumában kezdte meg tanári pályáját. Latin és görög nyelvet, történelmet, földrajzot és mennyiségtant tanított. 1748 elején újra Bécsbe ment, hogy befejezze hittani tanulmányait. Königseck gróf, az udvari kamara elnöke megbízta, hogy a bányászat iránt érdeklődő ifjakat mennyiségtanra és a bányamérnökség elemeire oktassa. Hell ennek kapcsán lefordította a magyar bányatörvényt németre.

1751-ben áldozópappá szentelték föl. Ekkor Nagyszombatra utazott, ahol sokat tett az ottani csillagvizsgáló létrehozataláért. 1752-ben Kolozsvárra hívták a jezsuita egyetem mennyiségtudományi tanszékére. 1755 szeptemberében Bécsbe költözött, ahol kinevezték az újonnan felállított egyetemi csillagvizsgáló intézet igazgatójává[2] és az egyetemen a mechanika tanárává. Itt az általa szerkesztett csillagtani ephemerisek (csillagidők számítása) publikációival európai hírnevet szerzett.

1768-ban Európa tudósai a következő esztendőre várható Vénusz-átvonulásra készülődtek, VII. Keresztély dán király felkérte Hellt, mint korának egyik leghíresebb csillagászát, hogy Norvégia északi részében figyelje meg e ritka tüneményt. Hell 1768. április 28-án Sajnovics János jezsuita társával indult el Bécsből, és október 11-én érkezett meg rendeltetési helyére, Vardøbe, ahol 1769. június 3-án kedvező időjárás mellett követte figyelemmel a Vénusz átvonulását. Ezzel egy időben Sajnovics és Hell adatokat gyűjtöttek a lappok nyelvéről és kultúrájáról. Hell asztronómiai megfigyeléseinek pontosságát később Lalande és mások kétségbe vonták, azzal gyanúsítva, hogy megfigyelései leírásán utólag önkényesen változtatott, hogy kedvezőbb eredményt mutathasson fel. Az adataiból számított nap-parallaxist pl. Encke túlságosan nagynak találta, az újabb mérések azonban Hell eredményeit igazolták.

Hell korának csillagászai között nagy tekintélyt vívott ki. Mikor a magyar királyi egyetemet 1777-ben Nagyszombatról Budára helyezték át, Bécsből Hellt hívták meg egy csillagvizsgáló létesítésére, hogy annak alkalmas helyet válasszon és az épület elkészültét felügyelje. A csillagvizsgálót a királyi palota fölé építtette, melyet egyébként is egyetemi helyiségül avattak fel. Hell vállalta magára a működtetés vezetését s az ott történt megfigyelések 1780-tól Hell bécsi s Bode berlini tudósításaiban lettek feljegyezve.

Hellt a tudományok terén szerzett érdemeiért több tudós társaság választotta tagjai sorába, így a párizsi, bolognai, koppenhágai, stockholmi, göttingeni és trondheimi akadémiák.

1792. április 18-án Bécsben halt meg. Barátja, Penkler báró birtokán, Maria Enzersdorfban temették el. Emlékkövén Denis sírfelirata olvasható.