Egy csokor Telihay Péternek

Telihay Péter rendező, színész, dramaturg 55. születésnapját ünnepli. Egy csokrot gyűjtöttünk össze tőle és róla köszöntésül. 

1984–1988 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakán tanult, ahol 1990–1993 között a rendező szakot is elvégezte Ádám Ottó osztályában.

1988–1989 között, valamint 1996–1999 között a Szegedi Nemzeti Színház tagja volt, s itt 2008 őszén néhány hónapig a prózai tagozatot vezette. 1989–1994 között a Független Színpad, valamint a Miskolci Nemzeti Színház, 1994–1996 között a Vígszínház tagja volt. 2000–2001 között a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban dolgozott.

2001–2003 között a Komáromi Jókai Színház művészeti vezetője volt.

2003–2007 között a szolnoki Szigligeti Színház rendezője volt, majd 2009-ig újra a Móricz Zsigmond Színházban dolgozott mint művészeti tanácsadó.

Szlovákiában legutóbb Soóky László Papa, ha meghal című színpadi művét állította színpadra a Dialóg nonprofit szervezet és a komáromi Városi Művelődési Központ közös produkciójaként  (felvételünk a 2019. augusztus 31-i bemutatón készült, ebből láthatnak rövid összefoglalót):

Kapcsolódó:

A NŐI EGYENLŐTLENSÉG DRÁMÁJA – MIKVE A VÖRÖSMARTY SZÍNHÁZBAN

A szabadság kockázatai – Telihay Péter: A jövőnk nem a választástól függ

Fotó: Merész Márton (168 óra)

Felső videó: Ki az, aki beléphet az életedbe és minden megváltozik? Angyal vagy Ördög? Mit kezdesz a sorsoddal? Rendezte és a Vendég szerepét játssza: Telihay Péter. Szereplők: Gubik Ági, Perjés János, Hernádi Szabolcs, Cselle Gabi, Nagy Enikő, Borbáth Ottília, Noé Viktor, Korfanti Ferenc. Spirit Színház