A zongorák királynője: Fischer Annie

A világ egyik legjelentősebb zongoraművészének tartják a háromszoros Kossuth-díjas magyar művészt. Fischer Annie Budapesten született 1914. július 5-én. Tehetsége, zenei zsenialitása korán megmutatkozott, már 10 évesen koncertet adott. Két évvel később már Zürichben játszotta Mozart és Schumann egy-egy zongoraversenyét. A valódi nemzetközi áttörést mégis az 1933-as, budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny első díja hozta el neki.

Egyre fényesebb karrierjét a II. világháború szakította félbe, zsidó származása és az üldöztetés miatt elhagyta hazáját és 1941-től Svédországban élt férjével, Tóth Aladár zenetudóssal. 1946-ban visszatért nemzetünk fővárosába családjával, innen járta a világot, Angliában különösen kedvelték, de számos fellépése volt Hollandiában, Franciaországban és Svájcban.

Sajnálatos, hogy a világ nagy zongoraművészeinek sorában elfoglalt kiemelkedő pozíciója ellenére viszonylag kevés hanglemezfelvétel őrzi emlékét – ennek egyszerű oka az, hogy nem szerette a stúdiók zárt világát.

Az 1950-60-as években amolyan utazó zenei nagykövet volt. A világ legjelentősebb zenei szentélyeiben lépett föl a Carnegie Hall-tól a Royal Festival Hall-ig. A ’80-as évektől megritkultak hangversenyei, Magyarországon szinte egyáltalán nem lépett fel, de külföldön még vállalkozott egy-egy koncertre.

Fischer Annie 1995. április 10-én hunyt el szeretett szülővárosában, zenei hagyatéka, a hazai és világ művészetére gyakorolt hatása örökre beíródott az egyetemes értékek könyvébe.

További hasonló témájú videók