Papa, ha meghal – ősbemutató, 2. felvonás

2019. augusztus 31-én mutatta be a Dialóg nonprofit szervezet Soóky László nagyszerű komédiáját, Telihay Péter rendezésében. A nagyszínpadi ősbemutatót rögzítettük, és most engedélyt kaptunk arra, hogy az előadás felvételét közzétehessük oldalunkon. 

Papa, ha meghal – ősbemutató, 1. felvonás

2019. augusztus 31-én mutatta be a Dialóg nonprofit szervezet Soóky László nagyszerű komédiáját, Telihay Péter rendezésében. A nagyszínpadi ősbemutatót rögzítettük, és most engedélyt kaptunk arra, hogy az előadás felvételét közzétehessük oldalunkon. 

Al Pacino 80 évesen is forgat

80 éves lett Alfredo James, azaz Al Pacino Oscar-díjas és többszörös Golden Globe-díjas amerikai színész Már kiskorában is azzal szórakoztatta bronxi nagyszüleit és persze önmagát, hogy a filmekben látott kedvenc karaktereit utánozta, később pedig is iskolai színi előadásokban érezte igazán elemében magát, nem pedig a tanulásban.

Pimpimpáré, pongyola pitypang

  A pitypang, gyermekláncfű a tavasz egyik első virága. S tavasztól késő őszig felhasználhatjuk, virágát, levelét, gyökerét. Ha önmagában nem is szeretjük, érdemes elkészíteni a kefires életexírt, szörpöt vagy a pitypangmézet.